Portugália-Izland 1:1
Utolsó frissítés:
Harminc éve minden hazai focirajongó erre a napra várt, és a magyar válogatott nem hagyta cserben a szurkolókat: 2-0-ra vertük Ausztriát, Portugália pedig 1-1-es döntetlent játszott Izlanddal, így egy forduló után vezetjük az F csoportot.
Most érkezett
A mai menetrend:
Ausztria–Magyarország 18:00
Portugália–Izland 21:00
Percről percre
Bernd Storck nyilatkozott a meccs előtt
A kapitány szerint a csapat bizakodó, jól sikerült hétfőn az utolsó edzés, bátrak és önbizalommal teltek a játékosok. "Szeretnénk jó kezdést, megpróbáljuk megnyerni a meccset, ez jó indulás lehetne a további találkozókra" – fejtette ki. Hozzátette, azt látná szívesen a csapattól, amit a felkészülési mérkőzéseken is mutatott, vagyis hogy bátran megy előre. Az is kiderült, hogy Lovrencsics sérülése nem olyan súlyos, hogy ki kelljen cserélni a 23 fős keretben – erre ma reggelig lett volna lehetőség.
Az angol bajnok szerint a magyarok nagyon jól védekeznek
Az osztrák hátvéd, a Leicester Cityben játszó Christian Fuchs a mérkőzés előtt leadott nyilatkozatában kiemelte, hogy a magyarok a selejtezők során nagyon jól védekeztek, úgyhogy erre kell majd figyelniük. Az osztrák kapitány szerint a koncentrációról fog szólni a mérkőzés.
SMS-t küld a TEK, ha baj van
Vészhelyzeti SMS-rendszert működtet a Terrorelhárítási Központ a labdarúgó-Európa-bajnokság ideje alatt, hogy egy esetleges vészhelyzetben minél több szurkolókhoz jussanak el a megfelelő információk. Indokolt esetben SMS-értesítést küldenek a Franciaországban tartózkodó magyarországi mobiltelefon-előfizetőknek – közölték kedden.
A vészhelyzeti SMS elküldéséhez a TEK nem kapja meg az előfizetők személyes adatait, így a telefonszámukat sem, a szöveges értesítést a mobilszolgáltatók továbbítják az előfizetőknek. A mobilszolgáltatók a TEK üzenetének továbbításáért sem az előfizetőknek, sem a TEK-nek nem számítanak fel díjat.
"Pali, most mi történik a pályán? Nézzünk ki újra az ablakon!"
Héder Barna nagyon lelkesen kérdezgeti Dárdait a meccs felvezetése alatt.
Dárdai: "Jól néz ki mindkét csapat"
A Hertha BSC edzője az osztrák–magyar előtt figyelte meg a két csapat bemelegítését, és úgy látta, hogy az osztrákok lazák, magabiztosak, de hangsúlyozta, nem kell megijedni tőlük.
Dárdai lesz az M4 szakkommentátora a magyar Eb-meccsek alatt.
Arnautovic és Németh lehet a két kulcsember?
A WhoScored szerint igen:
Most minden Király Gabiról szól
Miután hivatalossá vált, hogy benne van a kezdőcsapatban, és ezzel már biztosan Eb-csúcstartó lesz a maga 40 évével, mindenhol a magyar kapussal foglalkoznak.