A szervezet kedden közölte a honlapján, hogy nem marad következmények nélkül Burján múlt héten tett, Kínát sértő Instagram-posztja. A válogatott kínai vezetőedzőjétől, Csang Csing Linától, a megsértett kínai emberektől, a téli sportok szövetségeit tömörítő Winter Sport Administration China elnevezésű szervezettől, valamint a Kínai Korcsolyázó Szövetségtől pedig bocsánatot kértek.
Azt is írták, hogy a MOKSZ elfogadhatatlannak tartja a válogatott színében sportoló versenyző sportszerűtlen és sértő megnyilvánulását.
A szövetség honlapján Burján ismét bocsánatot kért, és hangsúlyozta: bár nem Kínát és nem a kínaiakat akarta bántani, elismeri, hogy sértő módon ábrázolt egy helyzetet, márpedig olimpiai bajnokként még inkább felelősséggel tartozik a szavaiért és a cselekedeteiért.
A válogatott Nagojából utazott Sanghajba, a világkupa-sorozat másik állomására, és Burján a repülőtéri várakozás pillanatait, valamint a tömeget örökítette meg, majd mindezt egy Kínát sértő mondattal ("F*ckin China") posztolta. Bánhidi Ákos csapatvezető döntése értelmében Burján nem lépett jégre a péntektől vasárnapig tartó vk-versenyen, hanem hazautazott.
Burján a hétvégén a Nemzeti Sportnak adott interjújában azt mondta, "ha engem eltiltanak, nem szólok egy szót sem. Biztosan nehéz lenne a versenyeket itthonról követni, de inkább engem büntessenek, mint bárki mást. Nem szeretném, ha az én meggondolatlanságom miatt mások bűnhődnének."