Horn Andrea
Horn Andrea
Tetszett a cikk?

Példátlan események követik egymást a hazai sportlövészeknél. Előbb a márciusi sportlövő-világkupán Újdelhiben a magyar férfi válogatott két tagja nem állt ki az egyik versenyszám döntőjére, mert harmadik társuk fegyvere szerintük szabálytalan volt. Az elmúlt napok pedig olyan, újabb fordulatot hoztak az ügyben, amely miatt az a magyar sportélet egyik legnagyobb botrányává fajulhat.

Pozitív lett egy magyar sportlövő doppingtesztje egy, a Nemzetközi Sportlövőszövetség (ISSF) által rendezett idei nemzetközi viadalon – adta hírül kedden a Nemzeti Sport. A lap úgy értesült, hogy az érintett sportoló a március 18-29. között, az indiai Újdelhiben megrendezett világkupaversenyen szerepelt és adott pozitív mintát.

Szerdán aztán újabb megdöbbentő hír érkezett, ezúttal hivatalos helyről: a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöksége bejelentette, hogy fegyelmi eljárást rendel el a világ- és hétszeres Európa-bajnok Sidi Péterrel szemben a fegyelmi szabályzat 2. paragrafusának (e) pontjába ütköző cselekmények alapos gyanúja miatt. E szerint „fegyelmi vétséget követ el az, aki botrányos vagy erkölcstelen életmóddal vagy egyéb módon sportolóhoz, sportvezetőhöz, illetőleg sportszervezetben viselt megbízatásához nem méltó magatartást tanúsít”. Az elnökség a fegyelmi határozat meghozataláig felfüggesztette Sidit a „sportlövő tevékenység folytatása alól”.

Péni István
©

A döntést a testület Sidi válogatottbeli riválisának, a világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Péni Istvánnak a bejelentése nyomán hozta meg, aki azt állította, hogy az újdelhi verseny első napján, március 18-án „kétséget kizáróan részemről nem beazonosítható személy jogtalanul behatolt a Vivanta by taj Surajkund Hotelben lévő szállásomra, valamint ott mintegy 45 percen keresztül bent tartózkodott”. Ezt bizonyítandó Péni elküldte Nagy György elnöknek a szállodától kikért biztonsági kamerás felvételeket is, amelyeken „jól látható, hogy édesapámmal 10 óra 30 perc előtt pár perccel elhagyjuk a szobánkat, majd azt követően bezárjuk azt, és ellenőrizzük az ajtó zárt állapotát. (...) Látható továbbá, hogy az ismeretlen személy 21. március 18. napján 10 óra 36. percében megy a szobám felé, oda bemegy, majd onnan 11 óra 21. percében távozik”.

Péni a bejelentésében hangsúlyozta: senkinek sem adott sem ő, sem az édesapja engedélyt vagy kért meg bárkit arra, hogy bemenjen a szobájukba vagy ott tartózkodjon. Nevet nem említve hozzáfűzte viszont, hogy szerinte a „felvételen szereplő személyről a ruházata és a kinézete alapján feltételezhető, hogy a magyar delegáció tagja volt”.

Az elnökség közleményéből ugyanakkor kiderül, hogy 

a felvételen Sidi Péter látható, emiatt kezdeményezte a fegyelmi bizottság az eljárás megindítását.

A szövetség azzal kapcsolatban nem fogalmazott meg állítást, hogy Sidi mit csinálhatott Péniék szobájában.

Nem zörög a haraszt?

Az, hogy a két eset között lehet összefüggés, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetőjének szavaiból derül ki. Tiszeker Ágnes csütörtök reggel a DIGI Sport Sport24 című műsorában „megrázó történetként” írta le az ügyet. „Minden pozitív (eset) nagyon sajnálatos, de ennek, úgy tűnik, hogy a háttere is egy eléggé megrázó történet lesz” – mondta.

Tiszeker Ágnes
©

Arról már a hvg.hu-nak beszélt a MACS igazgatója, hogy az ügy „gazdája” a nemzetközi szövetség, tehát az ISSF, amely már meghallgatta a doppinggyanúban érintett sportolót, a beszélgetés során pedig felvetődött annak a lehetősége, hogy nem az ő szándékából, általa került a szervezetébe a tiltott anyag. Ezt persze bizonyítania is tudni kell a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexében előírtak szerint. „Nem úgy, mint egy büntetőeljárásban, de a gyanúnál több bizonyítékra van szükség” – magyarázta a szakértő, megjegyezve: egyelőre ők is a nemzetközi szövetség doppingbizottságának elsőfokú határozatára várnak az ügyben.

„Ha szabotázsról van szó, a sportolót még gondatlanság sem terheli, hiszen semmilyen módon nem követte el a doppingvétséget, mert megtették vele: beletették az ételébe, értendkiegészítőjébe. Ebben az esetben fel lehet menteni, és indul egy következő eljárás annak a kivizsgálására, hogy ki lehet az elkövető. Ha nem szabotázsról van szó, vagy arra jut a bizottság, hogy nem volt ugyan szándékos a vétség, de a sportoló gondatlanul járt el, akkor nem muszáj két évre eltiltani, lehet mérsékelni a büntetését, de valamilyen büntetést akkor is megállapítanak” – mondta Tiszeker Ágnes.

Szerinte nem kell óriási fantázia ahhoz, hogy a világkupán történtek összekapcsolódjanak az emberek képzeletében, de óva int attól, hogy bizonyítékok nélkül bárki vádaskodni kezdjen. „Az egy sportfegyelmi, etikai kérdés, hogy valaki jogtalanul beléphet-e a másik szobájába. Ezt kezelte a maga módján a magyar szövetség. A doppingügy egy másik kérdés, azt a nemzetközi szövetség kezeli, ha annak megvan a határozata, és az kommunikálhatóvá válik, akkor már nem kell rébuszokban beszélni” – jelentette ki.

Sidi Péter
©

 Fontos kérdés, hogy mikorra hoz döntést az ISSF, hiszen mindkét sportlövővel számoltak a Tokióba készülő csapatban – igaz, ebben a sportágban az indulók az országnak és nem maguknak szereznek kvótát, de Péni és Sidi a két legerősebb férfi versenyző. Tiszeker Ágnes szerint a nemzetközi szövetség érzi magán a nyomást, így az elsőfokú határozata akár már ezen a héten megszülethet. „Utána még meg kell várni, hogy a WADA óhajt-e fellebbezni, vagy elfogadja a döntést, amely csak azután tud jogerőre emelkedni. De annyit talán szabad jósolni, hogy ez az olimpiáig le fog zajlani.”

Hasonló esetre Tiszeker Ágnes nem emlékszik a magyar sporttörténetben. „Előfordult olyan, hogy valaki azt vélelmezte, hogy beletettek valamit az ételébe. Ilyen volt például Ungvári Attila cselgáncsozó ügye, amelyben rendőrségi nyomozás is volt, annak eredményét azonban a végső szót kimondó nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem fogadta el, és megtörtént az eltiltás” – idézte fel.

Indiában más is történt

Az indiai világkupaversenyről szóló hírek már akkor is igen meglepőek voltak, amikor esetleges doppingvétségről vagy az egyik versenyző szobájába behatolásról még szó sem volt. Ahogy akkor beszámoltunk róla, az eseményen Péni István – aki három olimpiai számban is ezüstérmet nyert – és Pekler Zalán úgy döntött, hogy nem áll ki az 50 méteres, 3 pozíciós férfi csapatverseny döntőjére, mert szerintük a csapat harmadik tagjának, Sidinek a fegyvere szabálytalan. Azt nehezményezték, hogy a versenyző fegyverére egy bipod volt ragasztva, amely eredeti formájában a puska megtámasztására szolgál, ő azonban fixen rögzítette ahhoz, hogy nehezékként funkcionáljon. A technikai ellenőrök ugyanakkor nem találtak kivetnivalót a megoldásban. Az ESPN akkori beszámolója szerint Jair Davidovics, a szövetség technikai delegáltja annyival kommentálta mindezt: „Ha a bipodot odaragasztották, akkor az nem egy bipod. Ha nem tudják mozgatni, akkor az csak egy súly. Nem a magyar csapat fogja megtanítani nekünk, mik a szabályok. Ha egy fegyver szabályos, akkor az szabályos. Ha a magyar csapat nem jön, az az ő bajuk.” A döntőben így India ellenfele Magyarország helyett az eredetileg harmadik helyen álló Egyesült Államok lett.

Pekler Zalán
©

A fegyver szabályosságát nem Indiában vitatta először Péni, tavaly az országos bajnokság döntőjében nyújtott be miatta óvást, amely után a két versenyző a helyszínen „súlyos, gyakran nyomdafestéket sem tűrő megjegyzéseket” tett egymásra, majd más felületen is csúnya üzengetés kezdődött közöttük, ami miatt Sidi elnöki figyelmeztetésben részesült.

A Delhiben történteknek is büntetés lett a vége, igaz, nem csak Sidi számára. A szövetség, miután kivizsgálta a példátlannak nevezett esetet, amely „jelentős nemzetközi visszhangot és presztízsveszteséget okozott a magyar sportlövészet számára”, három hónapra megvonta mindhárom érintett Gerevich-ösztöndíját.

Sidi szerint eldőlt ez a történet

Felhívtuk a fegyelmi eljárás előtt álló Sidi Pétert, aki arról, hogy ott volt-e a szállodai szobában, nem nyilatkozott lapunknak.

Azt azonban elmondta, hogy „szomorú a hír, ugyanazt láthatjuk, mint az előző két döntés esetében, amelyet hozott ellenem a Magyar Sportlövő Szövetség elnöksége minden szabályt áthágva.

Perben állok a szövetséggel, két per is indult az egyik az indiai eset, a másik az ellenem hozott hazai versenybírói eljárások miatt. Mivel megkapta az értesítést a szövetség arról, hogy pereket indítottam ellenük, várható volt egy viszontválasz. Ilyen durvára nem számítottam, de az ügyvédem ezt is kezeli. Visszafordíthatatlanná tették az eljárást, és mindenképpen bűnbakot keresnek” – nyilatkozta lapunknak Sidi Péter, aki úgy érzi, azért szállt rá a szövetség vezetése, mert más sportoló vagy klubja érdeke fontosabb számára.

Sidi Péter
©

Elmondta, hogy megérkezett hozzá az értesítés a fegyelmi tárgyalásra, amelyet május 18-ra hívtak össze, ám úgy érzi, hogy „már előtte eldőlt ez a történet”.

Arról is beszélt, hogy nagyon jó formában van. „Nem is értem, hogyan tudok ilyen elzsibbasztott aggyal olimpiai aranyat érő eredményt elérni. Annyi hívásom volt az elmúlt napokban, hogy többször kellett töltenem a telefonomat.”

Kerestük Péni Istvánt is, több csatornán is, de nem értük el, a telefont nem vette fel, nem hívott vissza bennünket.

A Magyar Sportlövők Szövetségének nemzetközi és kommunikációs igazgatója azt mondta megkeresésünkre, hogy mivel a jövő héten Európa-bajnokságra utazik a válogatott, szorítja őket az idő, így a körülményekhez képest viszonylag gyors eljárást szeretnének az ügyben. „Természetesen az olimpiai részvétel kérdése is ugyanúgy szerepet játszik” – tette hozzá Molnár László, hangsúlyozva: a konkrét ügyről annak lezárultáig nem nyilatkoznak.

Nem most kezdődött

Az, hogy a 42 éves Sidi Péter és a 24 éves Péni István nincs jó viszonyban, nem most vált nyilvánvalóvá. Emlékezetes, hogy a 2016-os riói olimpián Sidi arra a kérdésre, hogy milyen viszonyban van a feltörekvő tehetséggel, segíti-e vagy rivalizálnak, az Origónak adott interjúban azt felelte: „Nincsen rivalizálás, nekem inkább a kínaiakra és az oroszokra kell figyelnem, nem a juniorokra. Vannak komolyabb ellenfeleim is, mint Péni István.” Aztán hozzátette azt is, hogy Péni csiszolatlan gyémánt, és reméli, hogy a felnőttek mezőnyében is meg tudja majd ismételni, amit a korosztályos versenyeken megcsillogtatott. Azt is megjegyezte: „A lövészetben ez a legnehezebb: felnőttként is megállni a helyedet.”

Péni István
©

Viszonyuk megromlásáról Pénit ugyancsak az Origo kérdezte idén tavasszal, az indiai világkupaverseny után. Arra a felvetésre, hogy másmilyen volna-e a kapcsolatuk, ha Sidi nem érezné őt riválisának, úgy válaszolt: „Nyilvánvalóan más. Sidi Péter fantasztikus lövő. Amit a pályafutása alatt elért, az tényleg elképesztő, példaértékű. Ugyanakkor vannak olyan dolgok, amelyek nem azok. 2015-ig amúgy kiegyensúlyozottabb volt a viszonyunk, de akkor én szinte még gyerek voltam. Felnéztem rá, ő volt a sportág nagy ikonja. Igyekeztem barátkozni vele, jobb volt a viszonyunk. Utána romlott el minden amikor a szövetségi kapitány a bakui Európa-játékokon az eredményeim alapján a kettőnk közül az én indulásomat támogatta a vegyes számban.”

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!