Visszatérhet a francia válogatottba a korábban kiátkozott Karim Benzema

A 33 éves csatárt zsarolási ügye miatt nem hívták be 2015 óta, most viszont úgy tűnik, Didier Deschamps megbocsátott az idén is nagy szezont futó csatárnak.

  • hvg.hu
  • MTI
Visszatérhet a francia válogatottba a korábban kiátkozott Karim Benzema

Bekerülhet a világbajnok francia labdarúgó-válogatott Európa-bajnokságra készülő keretébe a 33 éves Karim Benzema, a Real Madrid támadója.

A 2015-ben zsarolási ügybe keveredett csatár több mint öt éve nem szerepelt a francia színekben annak ellenére, hogy ebben a szezonban például 29 gólt szerzett már a Real Madridban, a Bajnokok Ligája történetében pedig összesen három játékos szerzett nála többet.

Benzema 2016-ban azt mondta, Didier Deschamps szövetségi kapitány „meghajolt Franciaország egy rasszista része előtt”, amikor kihagyta őt az akkori Eb-re készülő csapatból, ahogy a világbajnokságot megnyerő keretből is kimaradt 2018-ban. Deschamps azóta többször azt nyilatkozta, soha nem felejti el a futballista kijelentését, azt azonban egyszer sem mondta, hogy többet nem számít a játékára.

A Le Parisien című napilap keddi értesülése szerint Deschamps behívja a 81-szeres válogatott Benzemát a 26 fős keretbe, amelynek névsorát kedd este hozza nyilvánosságra. A L'Équipe szintén arról számolt be, hogy a szakmai stáb gondolkodik Benzema meghívásán.

A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság június 11-én kezdődik. A magyar válogatott épp a franciákkal, valamint a címvédő portugálokkal és a németekkel szerepel egy csoportban.

UPDATE: Kedd este hivatalos lett, Benzema tényleg bekerült a keretbe.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.