Huszonkilenc magyar sportolónak, az elmúlt évek és a párizsi olimpia meghatározó alakjainak portréja rajzolódik ki az Így lettünk bajnokok 2.0 című interjúkötetből, amely az öt évvel ezelőtt, hasonló címmel megjelent könyv folytatása. A készítők olyan kiadványt álmodtak meg, amelyből gyerekek és felnőttek, a sportban élők és a szurkolók megtudhatják, milyen jellemvonásokkal gazdagodtak, milyen nehézségekkel küzdöttek, és miben találtak motivációt azok, akiknek „sikerült”, akik nemzetközi szinten is a sportáguk krémjéhez tartoznak.

Az egyik főszereplő, a tokiói olimpián bronzérmet nyert judós, Tóth Krisztián ezt úgy fogalmazta meg: azt szeretné, ha a könyv híd lenne az élsportolók meg a gyerekek, családok között. Hogy a gyerekkori történetekbe bepillantva a fiatalok úgy érezhessék, számukra is elérhetők a legnagyobb eredmények. Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára arról beszélt: a szakembereknek, sportvezetőknek is érdekes, tanulságos olvasmány lehet megtudni, hogy más sportágakban milyen út vezet a sikerig.

A megszólalók között akadt, akinek kifejezett célja volt, hogy jó tanácsokkal szolgáljon a jövő sportolóinak. Ilyen a kétszeres olimpiai és kilencszeres világbajnok kajakozó, Csipes Tamara, aki a beszélgetésben elárulta, hogy a párizsi olimpia harmadik napján hirtelen elöntötte a bizonytalanság, ezért gyerekkori jó barátját hívta fel, hogy átbeszéljék az érzéseit. „Igen, a fiataloknak, akik ezt a történetet olvassák, ez is fontos üzenet. Hogy hiába bízol önmagadban, hiába végzed a legkegyetlenebb munkát, egyszer csak a lelkedben belobbanhat egy szikra. A bizonytalanság szikrája. És akkor azt érzed, hogy úristen, ha ezt valamiképpen nem fojtod el, akkor véged, akkor összeomolhat minden, amit felépítettél.

Ne szégyelld, hogy olykor gyenge vagy, merd bevallani, hogy ez veled is előfordulhat! És a leglényegesebb, hogy merj ilyenkor segítséget kérni.

A kötetből az is kiderül róla, hogy sosem mondta ki: olimpiai bajnok akar lenni, sőt gyűlölte, amikor ezt hajtogatták a felnőttek. „Ezt hallgattam állandóan, hogy a kis Csipesnek olimpiát kell nyernie. Miért kellett ezt állandóan belenyomni egy gyerek fejébe? Értem én, hogy jót akartak, hogy motivációnak szánták, és tele voltak jóindulattal. De te felnőtt vagy, én meg egy tizenéves gyerek, miért nyomod rám ezt a kényszert? Szeretném, ha azok a fiatalok, akik ezt olvassák, elvinnék magukkal, hogy nem mások elvárásainak kell megfelelniük. Mert mi van, ha nem sikerül? Akkor én egy értéktelen senki vagyok?”

Ha már motiváció. Kós Hubert, aki a hátúszók 200 méteres számában lett olimpiai bajnok Párizsban, arról mesélt a könyvben, hogy bár nem szerette a varsói uszoda hideg vizét – amelyben két évig edzett gyerekként, amikor az édesapja ott dolgozott kiküldetésben –, sosem fordult meg a fejében, hogy feladja. Az édesanyja szavaiból azonban kiderült, nem indult mindig könnyen a nap, miután öt órakor megszólalt az ébresztő. „Vittem minden reggel. Hubi félálomban ült a kocsi hátsó ülésén, én pedig azzal próbáltam jobb kedvre deríteni, hogy mondogattam neki: nézd,

milyen szép a napfelkelte, milyen szerencsés vagy, hogy te láthatod, bezzeg az osztálytársaid még alszanak.

A 2021-es Giro d’Italián a rózsaszín trikót viselő, Párizsban a negyedik helyen végzett Valter Attilát épp, hogy az motiválta, hogy nem próbálták meg noszogatni. Amikor tizennégy évesen már komolyabbra fordult a sportolói pályafutása, a téli hónapokban futással kellett kiegészítenie a kerékpáros tréningeket. De nem igazán volt oda érte. „Meg is mondtam apunak, hogy márpedig én nem fogok futni. Jól van, fiam, akkor ne fussál, ez volt a reakciója. Vagyis nem próbált meg rábeszélni, és ezen annyira ledöbbentem, hogy másnap megtartottam a futóedzést. Magamtól, kényszer nélkül. Attól kezdve egyszer sem fordult meg a fejemben a lazsálás gondolata.”

Dibusz Dénes sorsát az pecsételte meg, hogy négyévesen kapott egy pár kapuskesztyűt. „És onnantól kezdve nem is nagyon vettem le, abban ettem, ittam, mindent abban akartam csinálni. Rám gyógyult. Úgyhogy elmondhatom, ezzel a kis ajándékkal gyakorlatilag az én életem sínre került.”

Böde-Bíró Blankát, a Ferencváros és a női kézilabda-válogatott kapusát pedig akkor rántotta be a sportága, amikor a legjobb barátnője után ő is kipróbálta. Mezőgazdaságból élő szülők gyerekeként már kis korában is mindig volt feladata a családi gazdaságban, „hagymát pucoltam, szüreteléskor vödröt cipeltem (…), én is jártam anyáékkal a piacra, méghozzá az újpestire. Négykor keltünk, ötre oda kellett érnünk, hogy hatra kész legyünk mindennel, mire jönnek vásárolni a pesti asszonykák”. Mindezek mellett aztán gyorsan fontos része lett az életének a kézilabda. „Nagyon sokat kézilabdáztam otthon is, a pincelejáró volt a kapu. Persze ott nem védtem, mert nem is lett volna, aki lőjön, úgyhogy én lőttem. Kétszer ki is dobtam a garázsablakot. Apa a másodiknál már nem örült…”

Siklósi Gergely párbajtőröző, aki Tokióból egyéni ezüstéremmel, Párizsból pedig csapatarannyal tért haza, a hasonló sztorikkal teli kötet bemutatóján a nevelőedzők szerepét emelte ki, akik, ha szeretettel és hittel fordulnak a tanítványaik felé, akkor nem csupán a sportolói pályafutásukra, de az egész életükre komoly hatással lehetnek. A vívó a könyvben is beszélt saját nevelőedzőjéről, Szalay Gyöngyiről, akivel 2016-ban váltak el az útjaik, miután ő a fővárosban keresett magának edzőt. „Gyöngyi ezt úgy értelmezte, hogy már minden le van zsírozva, és anélkül döntöttem, hogy vele megbeszéltem volna. Pedig nem így volt. Próbáltam beszélni vele, elmagyarázni, hogy még nem írtam alá sehová, de nem hitt nekem. Ez elmondhatatlanul rosszulesett.” Egy éven át nem beszéltek, aztán 2017 karácsonya előtt mégis leültek és tisztáztak mindent. December 30-án Szalay egy díjkiosztón rosszul lett, és az újraélesztési kísérletek ellenére elhunyt. „Kilenc nappal azután, hogy végre leültünk egymással (…). Nem tudom, mi lenne velem, ha nincs az a mindent elrendező találkozó…”

A szerkesztők másokat is megkerestek a kiadványhoz, többek között Szoboszlai Dominikot, a Liverpool labdarúgóját és Gulyás Michelle öttusázó olimpiai bajnokot is megkeresték, de ők végül – nem közölt okokból – kimaradtak. Bekerült viszont egy fejezet az úszó Milák Kristófról, akiről azonban csak írtak, ő maga nem nyilatkozott.

A családi albumokból származó, a nagyközönség által még sosem gyerekkori fotókkal is gazdagon illusztrált könyv nyolc újságíró, Babják Bence, Ballai Attila, Bruckner Gábor, Ch. Gáll András, Csurka Gergely, Gy. Szabó Csilla, Harle Tamás és Török László munkája.

A kötetben szereplő sportolók: Andrásfi Tibor, Betlehem Dávid, Böde-Bíró Blanka, Csipes Tamara, Dibusz Dénes, Érdi Mária, Gurisatti Gréta, Halász Bence, Hanga Ádám, Klujber Katrin, Koch Máté, Kós Hubert, Lékai Máté, Major Veronika, Manhercz Krisztián, Marozsán Fábián, Márton Viviana és Luana, Milák Kristóf, Muhari Eszter, Nagy Dávid, Németh Nándor, Sallai Roland, Siklósi Gergely, Tóth Krisztián, Tótka Sándor, Valter Attila, Varga Ádám, Vogel Soma.