Hitler után száz évvel olimpiarendezésre pályázik Berlin
A német főváros Münchennel, Hamburggal és más városokkal közös pályázatot adott be 2036-ra, vannak tiltakozók is.
hvg.hu
Berlin kedden bemutatta a 2036-os nyári olimpiai játékok megrendezésére vonatkozó pályázatát. A játékokra pontosan egy évszázaddal azután kerül majd sor, hogy az eseménynek Adolf Hitler náci rezsimje adott otthont – írja a Radio France Internationale.
„Bárhol is kerüljön sor a 2036-os játékokra, az újra a 1936-os náci olimpiai játékokat fogja a figyelem középpontjába állítani” – mondta Kai Wegner, Berlin polgármestere. Hozzátette, a 2036-os olimpián egy olyan sokszínű, világra nyitott várost mutatnának meg, ami az elmúlt száz évben megváltozott, és már nem képviseli a gyűlöletet és a kirekesztést.
Berlin pályázatával Münchenhez, Hamburghoz és a Rajna-Ruhr régió városainak közös pályázatához csatlakozott. A keddi eseményen világossá tették azt is, hogy a város a 2040-es és a 2044-es olimpia megrendezésére is nyitott lenne, de nem jelölték meg, hogy melyiket részesítené előnyben.
A német főváros javaslata szerint az eseményeket az ország északi és keleti részén, valamint városi helyszíneken rendeznék meg, hasonlóan a 2024-es párizsi megközelítéshez. Helyi tisztviselők szerint a strandröplabdameccsek helyszíne például a berlini Brandenburgi kapu melletti terület lenne, a város központjában. A gördeszkázást a használaton kívüli Tempelhof repülőtéren rendeznék, amely már most is népszerű a sportot űzők körében. A vitorlásversenyeket a Balti-tenger partján, Kielben vagy Rostockban tartanák.
A korábbi németországi olimpiai pályázatok a helyi ellenállás miatt meghiúsultak. München idén októberre népszavazást tűzött ki a témában. A tiltakozást kifejezvén korábban megalakult a NOlympia Berlin elnevezésű kezdeményezés is.
A soron következő, 2028-as nyári olimpia Los Angelesben lesz, négy évvel később pedig az ausztrál Brisbane városa ad otthont a játékoknak. A kontinensek közötti rotációs elv szerint a 2036-os olimpia valószínűleg újra Európában lesz majd.
Gaz nőtte be a pályát, lepukkantak a stadionok, sportolók helyett már csak graffitisek járnak oda – minden olimpia alatt hálás téma megmutatni, mi lett a korábbi játékok létesítményeivel, amiket azóta is elhanyagolnak. De az olimpia legnagyobb beruházásai közé nem csak a stadionok tartoznak, hanem az olimpiai falvak is.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.