Rogán Cecília érmeket oszthatott a debreceni úszóbajnokságon
Rogán Antal felesége ma már nemcsak rendezvényt szervez, feladatkörei közé felvette az ünnepélyes keretek közötti éremosztást is.
Rogán Antal felesége ma már nemcsak rendezvényt szervez, feladatkörei közé felvette az ünnepélyes keretek közötti éremosztást is.
18 versenyző alkotja majd a mezőnyét az abszolút újdonságnak számító formulaautós sorozatnak. Keszthelyi Vivien is bekerülhet hamarosan a pilóták közé.
Csúszás van, módosítottak a beruházás előkészítésének határidején. Csak erre a fázisra 274 millió forintot ad a kormány.
Az angol klub véglegesítette pozíciójában Ole Gunnar Solskjaer vezetőedzőt; az együttes korábbi legendás játékosa hároméves szerződést kötött.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) igazgatótanácsa szerdán elfogadta a szervezők javaslatát, miszerint a breaktánc szerepeljen a 2024-es párizsi olimpia műsorán.
Mindkét úszónál voltak gyorsabbak a debreceni országos bajnokság első napján.
Sőt, szeretnék műsoron tartani a sportmászást, a hullámlovaglást és a gördeszkázást is.
Férfi 200 méter pillangón Milák Kristóf, a nőin Kapás Boglárka diadalmaskodott.
Egy évvel a rajt előtt, június 12-én kezdődik a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság jegyigénylési folyamata.
Egy markológép sérthetett meg egy vezetéket.
Műfüves fedett munkacsarnok, füves és műfüves edzőpályák épülnek 3 milliárdból.
Ráadásul úgy esett ki Bautista Agut ellen, hogy az első szettet 6-1-re megnyerte. Válságban a világelső?
A Juventus egyelőre nem mert találgatásokba bocsátkozni arról, hogy mikor játszhat újra.
Fel akarja rázni csapatát, ezért komoly változtatásokat ígért Zlatko Dalic, a világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az Európa-bajnoki selejtezőn aratott 5-1-es montenegrói sikerüket beárnyékolják a hazai szurkolók rasszista megnyilvánulásai.
A horvátok ellen jubiláló szélső szerint mostantól minden meccs, amit a válogatottban játszhat, ajándék lesz.
Furcsa karrierív Adrian Rustól, a Puskás Akadémia kölcsönben Sepsiszentgyörgyön szereplő védőjétől.