Demény Péter
Szerzőnk

Demény Péter

Demény Péter hvg360

Szeretettel Erdélyből: Normális hangok tüntetése

Sorozatunkban környező országokban és Európa nagyvárosaiban élő kollégáink mesélnek arról, amiről Kolozsváron, Pozsonyban, Bécsben, Berlinben vagy Brüsszelben beszélgetnek a helyiek, ha éppen leülnek kávézni. Ezúttal Demény Péter marosvásárhelyi író gondolkodott el, milyen következményekkel nem számoltak azok, akik az úzvölgyi temetőháborút kirobbantották.

Demény Péter Kult

Eltűnt amott a fák fölött - Kányádi Sándor temetéséről

Ő volt az utolsó olyan költő, akit mindenki szeretett, és aki mindenkivel megtalálta a hangot – a maiaknak csak „klubja”, kisebb-nagyobb rajongótábora van. Holott ő is mai volt még a tegnap. Demény Péter marosvásárhelyi költő ott volt Kányádi Sándor szombati temetésén. Most azt írta meg, mit érzett Nagygalambfalván.

Demény Péter Kult

Aki versben dolgozott – Kányádi Sándor halálára

Azok közé a költők közé tartozott, akiknek az esetében feltétlenül hallani kellett, ahogy a verseiket mondják. Az ember szinte akkor is tudta, ha nem tudta, hogy itt egy udvarhelyszéki fiú-fiatalember-férfi-öregúr beszél. A szerdán 90 évesen elhunyt Kányádi Sándorra emlékezik Demény Péter.