Szentgyörgyi Rita

Szentgyörgyi  Rita


Dés László: Akárhogy is próbálnak minket elintézni, túléljük
 

Dés László: Akárhogy is próbálnak minket elintézni, túléljük

A kultúrharcot mesterséges marhaságnak tartja, és nehezen dolgozza fel, hogy, mint mondja, teljesen szabadon, önként magunknak tesszük tönkre az életünket. Viszont 25 éve vágyott arra, hogy legyen egy olyan lemeze, amelyen a saját dalait adja elő, és ez Éjféli járat címmel meg is született, decemberben pedig az Arénában fog koncertezni. Dés Lászlóval beszélgettünk apátiáról, feketelistákról, az improvizáció öröméről és Esterházy Péter barátságáról.


Ujj Mészáros Károly: Mindig érdekesebb, amikor lehetetlennek tűnik valami
 

Ujj Mészáros Károly: Mindig érdekesebb, amikor lehetetlennek tűnik valami

Retrós ötletparádéra épülő abszurd fekete komédia után a mai magyar valóságba helyezett, különleges atmoszférájú krimidrámával jelentkezik a hazai és nemzetközi díjesővel elismert Liza, a rókatündér rendezője. Ujj Mészáros Károllyal hősteremtésről, demokráciáról és Kulka János visszatéréséről beszélgettünk.




Presser Gábor: „Mindent elém hozott az élet”
 

Presser Gábor: „Mindent elém hozott az élet”

Presser Gábor szerint tudomásul kell venni, hogy akik még komoly koncerteket adnak az idős generációból, koncertről koncertre bizonyítanunk kell, hogy kemény, tisztességes munkát nyújtanak a színpadon. Ő most az ironikusan érzelmes, szöszölősen igényes dalaiból „igényel vissza” huszonvalahányat egy, majd még egy ráadás koncert erejéig jövő hónapban a Budapest Sportarénában. Az egy szál zongorás műfajt színházi köntösbe öltözteti, néhány LGT-számot is becsempészve a szerzői dalok, színpadi zenék közé. A többi legyen meglepetés, mert mint mondja még iszonyatos forrásban van minden..


Claudia Cardinale: Mindig a szabadság pártján álltam
 

Claudia Cardinale: Mindig a szabadság pártján álltam

Vadmacska smink, művészien kócos frizura, cigarettától érdes hang: a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként a Volt egyszer egy vadnyugat felújított változatának a vetítésére a lányával érkező Claudia Cardinale inkább kelti vagány divattervező, mint díva benyomását. Áprilisban töltötte be a nyolcvanat. Pályakezdő olasz filmesekkel forgat, színpadon játszik, az UNESCO női jogokért felelős nagykövete.


Hernádi Judit:
 

Hernádi Judit: "Úgy látszik, az ország kompatibilis Orbán Viktorral"

A televíziós megmondóasszonysággal akkor hagyott fel, amikor úgy látta, már nincs demokrácia. Közéleti megnyilvánulást még az idei választás után is láthattunk tőle, de úgy érzi, ezt a forradalmat már nem neki kell megvívnia, csak a szívét tudja odarakni. Vallja, hogy a szórakoztató színháznak is van értelme, de nem árt, ha az emberek egy-egy gondolattal mennek haza. HVG-portré.



Náray Tamás: „Félelmetes mentális deficit van kialakulóban ebben az országban”
 

Náray Tamás: „Félelmetes mentális deficit van kialakulóban ebben az országban”

A hazai és a nemzetközi divatvilágban is jegyzett „öltözködéstervező”, ahogy Náray Tamás önmagát nevezi, szeret markáns véleményt nyilvánítani. A pályafutását az írás, a festészet és a jelmeztervezés irányába kanyarító divattervezővel az Andrássy úti szalonjában beszélgettünk fogalomzavarokról, értéktévesztésről, a közízlés devalválódásáról. Az utolsó olyan jellegű interjút adta, amely másról is szól, mint a ruháiról, a képeiről, a könyveiről.




 

"Hol van a többség felelőssége azok iránt, akiket elveszítünk?"

Szabadságra szövetkezett virtuális társulatukat, a Proton Színházat Európa szinte minden jelentős fesztiváljára visszahívják Brüsszeltől Lisszabonon át Athénig. Első nemzetközi produkcióban készült előadásuk, a Nehéz istennek lenni Ausztráliába is eljutott. A Gyömrői úti raktárépületben két kamionon játszódó hiperrealista valóságshow négy év szünet után szerepel ismét a Trafó műsorán. A Proton Színház két alapítójával, Mundruczó Kornéllal és Büki Dóra ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.


Szamosi Zsófia: Közben az élet kicsúszik a kezünk közül
 

Szamosi Zsófia: Közben az élet kicsúszik a kezünk közül

Cannes-ban főszereplőként képviseli a Kritikusok hete szekcióban Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét. Szerdán kerül a nemzetközi közönség elé a Filmalap Inkubátor programjában készült alkotás. Ebből az alkalomból beszélgettünk Szamosi Zsófiával hétköznapi hősökről, a rutinban felőrlődő kapcsolatokról, az Oscar-díj utórezgéseiről és az élet kiszámíthatatlanságáról.



„Nem a közönség öregszik el, hanem a képzett polgári réteg”
 

„Nem a közönség öregszik el, hanem a képzett polgári réteg”

Ha nem akarja egy ország, hogy valami megváltozzon, akkor nem érdemes erőlködni – véli Kovalik Balázs, aki nem látja a valódi szándékot egy intelligens, gondolkodó társadalom kinevelésére. A rendezésével nyitotta meg újra a kapuit a több mint öt éven át tartó felújítási munkák után a bayreuthi Markgräfliches Opernhaus, és a darab ott van a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában is. Ennek apropóján beszélgettünk a rendezővel.