A pert Joseph Gutnick, a gazdag ausztrál üzletember indította, amiért a weboldalon megjelent cikk szerint ő volt a legnagyobb vásárlója egy pénzmosásért elítélt csalónak - írja az Economist. A Dow Jones szerverei az Egyesült Államokban, New Jerseyben vannak, a melbourne-i illetőségű Gutnick pedig a nyugati demokráciák közül az egyik legszigorúbb rágalmazási törvénnyel büszkélkedő ausztráliai Victoria államban nyújtotta be keresetét. A Dow Jones elismerte, hogy számos online előfizetője van Victoriában, de azzal érvelt, hogy a cikket akkor publikálták, amikor a szerverekre feltöltötték, ezért Gutnick panaszáról a New Jersey bíróság illetékes dönteni (ez az üzletember számára jóval kedvezőtlenebb lenne). Victoria állam bírósága ezzel szemben úgy vélekedett, a cikket akkor publikálták, amikor megjelent az előfizetők képernyőjén, így az eset a helyi ausztrál bíróságra tartozik. A Dow Jones fellebbezett, a legfelsőbb bíróság azonban helyben hagyta a döntést.
A fellebbezéshez számos médiacsoport és internetes cég - köztük a CNN, a Yahoo!, a New York Times, a Washington Post, a Guardian, a Reuters és az Amazon - csatlakozott a Dow Jones oldalán, attól tartva, hogy a cég elleni döntés nyomán bármely internetes tartalomszolgáltató ellen pert lehet majd indítani, s ezzel a szólásszabadságot korlátozni a százkilencven ország bármelyikéből, ahol az internet hozzáférhető. Az ausztrál legfelsőbb bíróság döntése megerősítheti ezt a félelmet, de rávilágíthat arra is, hogy a veszély inkább elméleti, semmint valóságos: a bíróság szerint ugyanis csak akkor indítható helyi per internetes rágalmazási ügyben, ha a felperes helyben ismert személyiség (amilyen Gutnick Melbourne-ben). Ez a korlátozás önmagában is gátat szabhat annak, hogy tömegesen induljanak rágalmazási perek a világ legtávolabbi sarkaiból, abban a reményben, hogy a helyi törvények szigora érvényesíthető például az amerikai szólásszabadság szellemében íródott riportokkal szemben; arról nem beszélve, hogy a rágalmazási per nem olcsó mulatság.
A globális perelhetőség veszélye nemcsak a rágalmazási, hanem a büntetőjog szempontjából is aggasztó a médiavállalatok számára - gondoljunk csak a Yahoo! esetére, amely a francia büntetőjogot sértette meg azzal, hogy aukciós oldalán náci emléktárgyakat kínált -, s nyilvánvalóvá teszi, mennyire elavult az országonként különböző törvények sokasága az internet globális realitásával szemben. Amíg Robert Mugabe kormánya bíróság elé állíthatja a Guardian újságíróját, amint az ebben az évben megtörtént, amiért az "hamis állítást" tett közzé az újság weboldalán, s a tudósítót kétévi börtön fenyegetheti, a helyi törvénykezés és a globális internet szabadsága nem egyeztethető össze. A riportert, az amerikai Andrew Meldrumot végül felmentették, ám ez a lényegen nem változtat: a zimbabwei bíróság nem habozott magát döntésre jogosultnak minősíteni a kérdésben.
Az ellentmondás kétféleképpen oldható fel. Vagy a kormányok egyeznek meg az internetre vonatkozó nemzetközi szabályokban - ami a szólásszabadság korlátainak eltérő értelmezése miatt szükségszerűen nehézségekbe ütközne -, vagy maguk a tartalomszolgáltatók alkalmaznak olyan szűrőszoftvereket, amelyek azokban az országokban, ahol túlságosan szigorúak a rágalmazási törvények, lehetetlenné tennék a hozzáférést. Az elnyomó államok, például Kína vagy Szaúd-Arábia által is előszeretettel alkalmazott szűrőszoftverek elterjedése tragédia lenne az internet mint a globális szólásszabadság legfőbb eszköze híveinek szemében, de - vélekedik talán túlzott optimizmussal az Economist - kedvező hatása is lehet: a kormányok enyhíthetnek a helyi rágalmazási törvények szigorán, ha szavazóik csalódottan kell hogy tapasztalják, egyre kevesebb információhoz férnek hozzá öncenzúrára kényszerülő kedvenc világhálójukon.
