12 milliárd lopott jelszót árult egy holland fiatal
Egy honlapról lehetett letölteni a kalózadatokat.
Egy honlapról lehetett letölteni a kalózadatokat.
Megépítették ez első, élő sejtekből álló robotot amerikai kutatók. A robot képes haladni egy célpont felé, és meggyógyítani magát, ha sérülés érte.
Az elmúlt két évben teljesen átalakította Kínában az online kereskedelmet az a tendencia, hogy élő közvetítésen keresztül vásárolnak az emberek.
Nincs beprogramozva az öregedésre és egész életében a betegségek, valamint az aszály okozta betegségek leküzdését segítő kemikáliákat termel a páfrányfenyő – állapították meg amerikai és kínai kutatók, megfejtve a fafaj hosszú életének titkát.
Bár tény, hogy Ausztrália bozóttüzekkel sújtott részein eleredt az eső, ez csak a szigetország keleti részére vonatkozik. Egyes régiókban még mindig lángokkal küzdenek.
Tudósoknak sikerült a kihalás szélén álló északi szélesszájú orrszarvú újabb embrióját létrehozniuk. A fajnak már csak két képviselője él, mindkettő nőstény.
Idén egy újfajta androidos csalással találkozhatnak a felhasználók egy kiberbiztonsági cég előrejelzése szerint. A „fleeceware” nevű jelenségnek már mutatkoznak jelei.
Maga az amerikai haditengerészet erősítette meg, hogy több képi anyag is a birtokában van a 2004-es UFO-észlelésről, de azokat soha nem adják ki, mert nemzetbiztonságilag veszélyesnek tartják.
A Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri körül nem csak egy bolygó kering, egy másik is van ott a kutatók új felfedezése szerint.
Nem túl gyakori, hogy a Facebook egyik regnáló vezetője fogalmazzon meg erős kritikát a közösségi oldallal szemben. Nemrég kiderült: azért előfordul ilyesmi is.
Albínó örvös légykapók születtek a Pilisben, a szakemberek 1982 óta tartó vizsgálataik során először találtak pigmenthiányos légykapófiókákat.
Amerikai kutatók olyan robotokat építettek, melyek nem fémből készültek, így drótok sincsenek bennük: élő sejtek működtetik őket. "Új korszak kezdődik" – mondják.
Elhunyt Aczél János matematikus, az MTA külső tagja; a függvényegyenletek elméletének nemzetközi hírű kutatóját életének 96. évében a kanadai Waterlooban érte a halál.
A Mojo Vision olyan kontaktlencsét fejlesztett, amellyel viselője egy sor szuperképességhez jut. A találmány a kiterjesztett valóságot használja.
A Xnor.ai a mesterséges intelligencia területén végez kutatásokat, emellett a mobilfotózásban is érdekeltek. A céget most vásárolta fel az Apple.
A világhírű természettudós, David Attenborough szerint eljött a válság pillanata, nem halogathatjuk tovább a klímaváltozás elleni lépéseket.
Az egészséges élet – és így a hosszú élet – titka nem csak az, hogy kiegyensúlyozottak legyünk, és helyesen táplálkozzunk. Pénz is kell hozzá.
Brit kutatók szerint a jövőben még gyakoribbá válhatnak az Ausztráliát sújtó bozóttüzek, ha tovább melegszik a bolygó. Ez már nem játék.
A Xiaominál nem késlekednek az összehajtható okostelefonok tervezésében, a kérdés csak az, lesz-e ezekből valaha valami.
Eddig csak keveset lehetett tudni a Huawei márciusban debütáló P40 telefonjáról, most azonban elölről, hátulról és oldalról is megnézhetjük a készüléket.