A hétfőn kezdődött CES technológiai show-n viszont már ennél is többnek örülhettünk: az LG mutatott egy kis előzetest a fejlesztés alatt álló mobilról.
Ahogy az a fenti videóban is látható, az LG csak néhány képckockában villantotta meg a Rollable-t, így részleteket továbbra sem tudunk a telefonról. Az biztos, hogy az összehajtható okostelefonokkal ellentétben itt nem lesz szükség semmilyen zsanérra, ami potenciális hibaforrás lehet a telefon számára. Ehelyett egy beépített motor segítségével lehet állítani a kijelző méretén.
Hogy mikor lehet belőle kész termék, mikor dobják majd piacra és mennyibe fog kerülni, egyelőre nem tudni. Ahogy azt sem, beérik-e az LG innovációja. A cég ugyanis bár a fejlesztésekben mindig jeleskedik, mobilpiaci sikerre mindezt nemigen tudja átfordítani.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.