Egy egyszerű képpel magyarázza el az Apple, milyen funkció jöhet az Apple Watch-ba
Az Apple szabadalmi terve szerint a jövőben a cég okosórája már képes lenne különbséget tenni az edzőtermi és a szabadtéri mozgás között.
Az Apple szabadalmi terve szerint a jövőben a cég okosórája már képes lenne különbséget tenni az edzőtermi és a szabadtéri mozgás között.
Az egészségügybe nemcsak az eszközök, hanem az általuk gerjesztett szemléletváltás hoz majd igazi változásokat az előttünk álló időszakban – jósolja Meskó Bertalan orvosi jövőkutató.
Az Apple eredetileg őszre ígérte a nyáron bemutatott Mac Pro érkezését, ez azonban decemberre tolódott. Technikailag viszont mégis ősszel dobják piacra.
Ha hihetünk egy frissen kiszivárgott információnak, a Samsung már nem csak a Galaxy S11-család legerősebb tagjába pakolja bele az 5G technológiát.
A vizsgálat jelenlegi állása szerint egy olcsó, utángyártott telefontöltő robbanása miatt három lakóházban is kár keletkezett Malajziában. Az egyik csaknem teljesen kiégett.
Egy apró változtatással majdnem teljes értékű üzenetküldőt csinált Fotók szolgáltatásából a Google. A fejlesztés néhány helyen már elérhető.
Eddig soha nem látott szögből vizsgálta a Nap plazmakilövelléseit egy nemzetközi kutatócsoport, melyben magyar tudós is dolgozott. Az úttörőnek számító távcsöves megfigyelés során a kutatók arra keresték a választ, hogy mi okozza a Nap koronájához köthető hőmérsékletemelkedést.
A YouTube szerint a videojátékokban megjelenő erőszak épp annyira valós, mintha egy filmet néznénk – csak utóbbit már régóta engedélyezi a platform. Most összehangolják a két szabályt.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX Dragon nevű, ember nélküli teherszállító űrhajója.
Ha már unalmas a Samsung-Huawei-Apple szentháromság, de az elvárásainkból nem igazán kívánunk engedni, akkor remek választás lehet a OnePlus felsőkategóriás okostelefonja. Ráadásul az ára sem túl vészes.
Haszonnövények vadon élő rokonainak több ezer magját gyűjtötték be hat év alatt a világ legkülönbözőbb pontjain tudósok, akik szerint a magminták fontos szerepet játszhatnak a Föld egyre növekvő lakosságának élelmezésében akkor, amikor a globális felmelegedés veszélyezteti a növénytermesztést.
A klímaváltozás jelentős egészségkárosító hatással bír – mutatott rá friss jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint bár egyre többen szenvednek hőstressztől, a szélsőséges időjárás hatásaitól és a szúnyogok által terjesztett betegségektől, az éghajlatváltozás elleni fellépésre fordított büdzsé mégis kevesebb, mint 1 százaléka kerül az egészségügyi szektorhoz.
Egy dalszövegekkel foglalkozó weboldal szerint a Google kárt okoz nekik azzal, hogy a szövegeket a keresési találatok közt is megjeleníti.
Ha valaki akárcsak egy évvel ezelőtt azt mondja, hogy a Qualcomm mindent megtesz az Apple sikere érdekében, finoman fogalmazva is kinevették volna. Most viszont épp a Qualcomm elnöke erősítette meg, hogy prioritás számukra az 5G-s iPhone.