Ez már a PlayStation 5? Érdekes képek kerültek elő
Egy kiszivárgott szabadalmat felhasználva renderelt képek készültek a Sony következő generációs konzoljáról, a PlayStation 5-ről.
Egy kiszivárgott szabadalmat felhasználva renderelt képek készültek a Sony következő generációs konzoljáról, a PlayStation 5-ről.
Szeptember első napjaira időzítette 10-es Android-verziójának kiadását a Google. Azt is tudni már, első körben mely készülékekre lesz telepíthető az új rendszer.
Korábbi feljegyzések szerint Donald Trump arról érdeklődött, nem lehetne-e nukleáris fegyverekkel szétoszlatni a pusztító hurrikánokat. Tudósok úgy vélik, ez egy nagyon rossz ötlet.
Szokatlan tortúratesztnek vetette alá a Redmi – egyelőre még be sem mutatott – újdonságát, a Redmi Note 8 Pro nevű androidos készüléket.
A Samsung bejelentette a korábban bemutatott Galaxy A30 és Galaxy A50 készülékek némileg módosított változatait. Hamarosan piacra kerülhet a Galaxy A30s és a Galaxy A50s.
Threads néven önálló üzenetküldő alkalmazáson dolgozik a Facebook, amit az Instagram egyfajta társaként képzel el a közösségi óriás. A programot már többen tesztelik.
Most már szinte biztos, hogy kör alakú kameraszigettel érkezik a Huawei új csúcskészüléke, és a sokasodó pletykák száma alapján az is valószínű, hogy tényleg három hét múlva mutatják be.
Második kísérletre sikerült a Nemzetközi Űrállomáshoz dokkolnia a Fedor nevű robotot szállító orosz űrhajónak, mégpedig automatikus üzemmódban. Fedor ezenkívül lőni is tud.
Különös esetet vizsgál az ukrán titkosszolgálat: egy atomerőmű alkalmazottjai a munkahelyükön bányásztak kriptopénzt, ami komoly biztonsági kockázatokat vet fel.
Tele az internet bárki számára hozzáférhető bizalmas fájlokkal, és erről még az sem tud, aki a legjobb szándékkal osztotta meg ezeket az információkat. Az ingyenes online víruskeresőkbe, ellenőrzés céljából feltöltött állományok sokszor nyilvános felületeken kötnek ki.
Amerikai kutatók megállapítása szerint az optimista emberek jóval tovább élnek, mint a pesszimisták.
A OnePlus egyik illetékese posztolt ki a Twitterre egy fontos információt a cég szeptemberben érkező okostelevíziójáról.
Űrhajósok zöldség- és gyümölcsellátását biztosító üvegház tervét mutatták be pénteken német kutatók, a koncepciót alkalmazni lehetne a Holdra és a Marsra tervezett missziók esetében.
Elsőrendű fontosságúnak nevezte az immunizálás felgyorsítását az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC), hangsúlyozva, hogy a HPV (humán papillomavírus) okozta rákos megbetegedések kialakulásának 92 százaléka megelőzhető a védőoltással.
Épp hogy piacra került a Samsung idei második csúcstelefonja, az iFixit csapata máris a darabjaira szedte. Arra voltak kíváncsiak, mennyire könnyen javítható az újdonság.
A Google rendszeresen frissíti Fotók alkalmazását, amihez most egy igen hasznos funkciót készített. Az újdonsággal még könnyebben előkereshetők bizonyos képek, amiken szöveg is van.
Hivatalos forrásból derült ki, mikor mutatkozik be a világnak a Huawei újabb Kirin lapkakészlete, amelyen már az 5G modemnek is sikerült helyet szorítani.
Radioaktív gázfelhő átvonulása miatt nőtt meg átmenetileg a radioaktív háttérsugárzás az orosz haditengerészet Szeverodvinszk melletti kísérleti telepén történt robbanást követően – közölte hétfőn az Interfax hírügynökség az orosz hidrometeorológiai szolgálatra (Roszgidromet) hivatkozva.
Hosszas vizsgálatok helyett gyorsan és fájdalommentesen, akár egy egyszerű vérvételből kiszűrhetők legyenek azok az emberek, akiknél az infarktus kockázata áll fenn. A szívinfarktus korai, személyre szabott előrejelzését kutatja a Semmelweis Egyetem Maurovich-Horvat Pál, aki nemrég újabb akadémiai támogatást kapott precíziós orvoslási módszerének kidolgozásához.
Twitter-oldalán üzent az amerikai elnök: az Axios cikke szerinte hazugság, ő soha nem mondott olyat, hogy a viharfelhőket nukleáris fegyverekkel bombázzák meg.