Ki van odakint? © sxc.hu

Hatalmas pazarlás lenne, ha a minket körülvevő végtelen űrnek kizárólag az emberiség lenne az egyetlen lakója. Elég egy kicsit utánaszámolni, hány bolygó lehet körülöttünk, amelyeknek hasonló adottságai vannak, mint a Földnek. Innentől pedig már csak az a kérdés, mikor találjuk meg az első földönkívüli civilizációt. A kutatók szerint akár 25 éven belül.

Több százmilliárd csillag kering csak a mi galaxisunkban, s több százmilliárd galaxis vesz körül minket az űrteleszkópok által még érzékelhető távolságokban. A Nap közvetlen szomszédságában pedig eddig 150 bolygót fedeztek fel a csillagászok. Ezen számok alapján aligha lehet túlzásnak nevezni azt a feltételezést, hogy valahol kell lennie egy, a mienkéhez hasonló meleg, vizes kisbolygónak, amelyen néhány milliárd évvel ezelőtt megkezdődhetett valamiféle evolúció.

A földönkívüli élet utáni kutatás napjainkra érte el azt a technikai fejlettségi szintet, amikor már érdemben lehet reménykedni abban, hogy használható eredményekhez jutnak a kutatók. A földönkívüli intelligencia kutatását végző kutatók eleinte inkább a lelkesedésükre és a szerencsére hagyatkoztak. 1960-ban Frank Drake a Project Ozma nevű kutatás keretében két 26 méter átmérőjű rádióteleszkópot irányított két csillag felé, s mindkettőt néhány napon keresztül figyelte. A kor vákuumcsöves techológiájának köszönhetően ezzel a módszerrel a mikrohullámú spektrumnak csupán 0,4 megahertz-nyi frekvenciatartonmányát tudta vizsgálni.

Közel 45 évvel később a kaliforniai SETI intézetben befejeződött a 10 éven keresztül tartó Project Phoenix. A programban résztvevő kutatók 710 csillagrendszert vizsgáltak át, folyamatosan hallgatózva 28 millió csatornán, egy 1800 megahertzes spektrumon. Ehhez gyakran vették igénybe a Puerto Ricó-i Arecibo obszervatórium 350 méteres antennáját. A vizsgálathoz az Ozma projekt teljesítményének több milliárdszorosát használták fel.

A technológia fejlődése mellett a földönkívüli intelligencia modern kutatásának első 45 évében a kutatási stratégiák is sokat finomodtak. A Közeli Intelligens Populációk által Kibocsátott Földönkívüli Rádióadások Kutatóprogramja (SERENDIP – Search for Extraterrestrial Radio Emissions from Nearby Developed Intelligent Populations) többmilliárd rádióhullám-forrást vizsgált meg a Tejúton. A megszállottabb kutatók optikai távcsöveket is alkalmaznak, amelyektől azt remélik, hogy segítségükkel – ha csak nanoszekundumokra is - észlelhetnek idegen civilizációk által kibocsátott lézersugarakat.

Egyelőre csend honol odakint. Azonban még a több százmillió csillaghoz képest a Phoenix-projekt is csupán egy vagy kettő olyan égitestet vizsgált meg, amelyek szerkezetileg a mi Napunkhoz hasonlítanak. Ahhoz, hogy egy ilyen jellegű mintavételezés sikeres legyen, vagy a sugárzó civilizációknak kellene nagyon sűrűn elhelyezkedni odakint, vagy a kutatóknak van szüksége nagy adag szerencsére.

Ahhoz, hogy megtalálják a Föld méretű gombostűt a galaxis méretű szénakazalban, a SETI kutatói a folyamatosan növekvő, s egyre megfizethetőbbé váló számítógép-kapacitásra támaszkodnak. A kaliforniai központban a tudósok egy olyan antennarendszer kidolgozásán fáradoznak, amely számos, 6 méter átmérőjű tányérból állna. A végső cél egy 350 antennából álló virtuális teleszkóp kiépítése, amellyel a kutatók egyszerre több célpontot vizsgálhatnak. Ha Moore törvénye – amelynek értelmében a számítási kapacitás ára 18 havonta feleződik – kitart további 15 évig, mint ahogyan a tudósok remélik, akkor ezzel az antennarendszerrel több millió, vagy akár több tízmillió csillagot meg tudnak majd vizsgálni idegen civilizációk nyomaiért.

Bár a technológia hozzáférhető lesz az elkövetkezendő évtizedekben, a SETI-programnak emellett jelentős támogatásra is szüksége lesz. Ez pedig nem egy egyszerű feladat, ha olyan területen dolgoznak a kutatók, amelyet sokan csak megmosolyognak. Az Egyesült Államok kongresszusa 1993-ban kemény szavakkal bírálta a programot, mondván „nevetséges szövetségi pénzt költeni arra, hogy furcsa fejű, kis zöld emberkék után kutassanak vele” – ahogyan az egyik képviselő fogalmazott. A fentebb említett – egy négyzetkilométernyi alapterületen fekvő – antennafarm terve azonban nem kevesebb, mint 35 millió dollárba kerülne, ezt pedig aligha teremtik elő a program gazdái. Ha pedig a rádiócsillagászok többsége elfordul az ügytől, továbbra is egyedül maradhatunk az univerzumban – legalábbis saját magunk számára.

Science