Jövő-dosszié

Megrendelem a könyvet.

Félni fogunk az ismeretlentől. Félni fogunk mindentől, amit nem tudunk befolyásolni. Félni fogunk a bizonytalanságtól. A legjobban pedig „tőlük” fogunk félni – azoktól, akik valahonnan máshonnan jöttek, de persze nem a Marsról. Ezek a félelmek lesznek az információgyűjtés motorjai. Sóvárogni fogunk a „tudományos” adatok után: tudni akarjuk majd mindenféle esemény statisztikai valószínűségét, miközben egyének, termékek és szervezetek személyes történetéből merítünk biztatást. Már 2020-ban eljutunk odáig, hogy minden embernek, terméknek és szervezetnek osztályzata lesz megbízhatóságból. Mindenki részt vehet az osztályzásban, és a jegyekből bárki képet alkothat az illető egyén, termék vagy szervezet becsületességéről, integritásáról és transzparenciájáról. A politikusoktól a személyi számítógépekig mindent rangsorolhatunk az elvárások, az eredmények és a teljesítmény szerint, valahogy úgy, ahogy manapság az eBay-en a vevőket és az eladókat értékelik. Ezért mindenki aktívan fogja ápolni a hírnevét, s a jó hírnév olykor áru vagy lopott holmi is lehet.

Ennek érdekes ellenpontjaként szinte lehetetlen lesz hiánytalan nyilvántartást készíteni, mert bármit mondunk vagy teszünk, bárhová megyünk, annak képben, hangban vagy írásban nyoma marad. A jövőben a titkok is részei lesznek a múltnak. Az emberek, termékek, cégek vétkesnek minősülnek mindaddig, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Végül létrejön majd az etikai csőd intézménye, amely lehetővé teszi, hogy jó hírnevünk nyilvántartásában tiszta lapot nyissunk. Lesznek emberek, akik profi eltüntetőket bérelnek föl, hogy segítsenek nekik kámforrá válni. Eltűnni az elektronikus nyomkövetés akkori szintjén nem lesz könnyű, de azért valahogy meg lehet majd oldani, főleg akkor, ha fiatalabbakról van szó, akik átlátják a megsokszorozott internetes identitásban rejlő lehetőségeket, vagy idősebbekről, akik sohasem voltak elérhetők online. Nekünk többieknek, akik hitelkártyákat, GPS-szel ellátott mobiltelefonokat, biometriai személyi igazolványt veszünk a nyakunkba, az eltűnés is a fantázia birodalmába tartozik.

Számos intézmény és életünk egyéb horgonyzóhelyei – különösen a nyugati társadalmakban – vagy eltűntek, vagy tekintélyük olyan mértékben megkopott, hogy eleve bizalmatlanok vagyunk irántuk. A család, az egyház, a kormány, az üzleti élet, a tudomány, de még a helyi bank igazgatója is elveszítette vagy egyre inkább elveszíti egyesítő erejét, hitelét. Ez a cinizmus és idegenkedés a jövőben is megmarad. Az emberek csak magukkal fognak törődni, még inkább, mint most, kifejlődik az önellátás kultúrája – a „csináld magad társadalom”. Burokban élünk majd, és bizalmatlanok leszünk az orvosokkal, kórházakkal, gyógyszergyártókkal szemben, általánossá válik az öndiagnózis és az öngyógyítás.

Hibáinkat felderítendő, 2050-ben intelligens szoftvercsomagokat vásárolhatunk, s a Genes Reunited és más hasonló weboldalak öröklődési sémái segítenek előre jelezni a genetikai betegségeket és defektusokat. Sebészeti robotokat is bérelhetünk vagy vásárolhatunk majd műtétek otthoni vagy munkahelyi elvégzésére. Ezt olvasva többen arra gondolhatnak, mindez nem a tényekről, hanem a vágyakról szól. Pedig elegendő lenne figyelembe venni, mi az, amit ma megtehetünk, de ötven évvel ezelőtt nem tehettünk volna meg. Azután vegyük figyelembe, hogy a technika fejlődése exponenciálisan gyorsul, és valamit megsejthetünk abból, hogy a jövő tényleg egy másik világ.

Mindamellett sok minden, ami ma körülvesz minket, holnap is hozzátartozik majd környezetünkhöz. Az alapvető dolgokban nem lesz nagy változás. Alapvető reményeink és félelmeink ugyanazok lesznek, mint ma. Mindig szükségünk lesz elismerésre. Mindig szükségünk lesz arra az érzésre, hogy nem hiába élünk a Földön. Továbbra is el akarunk érni dolgokat, és vágyunk arra, hogy megbecsüljenek minket. Továbbra is tudni akarjuk majd, hogy kollektív létezésünk több-e, mint egy kozmikus baleset. Akárcsak a londoni lakásában egyedül élő Joyce Vincent, szeretni akarunk, és áhítjuk mások szeretetét. Plus ça change, plus c’est la même chose – minél nagyobb a változás, annál inkább marad minden ugyanaz.