A budapesti kutatóintézetet támogatja az uniós tagországok többsége

Az Európai Unió tagországainak túlnyomó többsége Budapestet támogatja az európai uniós kutatóintézet székhelyeként - közölte egy elnökségi forrás csütörtök este annak a kötetlen brüsszeli eszmecserének a szünetében, amelyen a tagállamok versenyképességi ügyekkel foglalkozó miniszterei igyekeztek konszenzusra jutni a témában.

  • MTI
A budapesti kutatóintézetet támogatja az uniós tagországok többsége

Mivel foglalkozik az intézet?
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet az unió gyorsabb gazdasági növekedést célzó stratégiájának egyik eszköze, célja, hogy - elsősorban mintegy hálózatirányító tevékenységet folytatva - hozzájáruljon az EU versenyképességének növeléséhez, a kutatás fellendüléséhez. 
 
Az intézet 2013-ig mintegy 300 millió eurós költségvetéssel működik majd és várhatóan 50-60 fős személyzettel kezdi meg a munkát. Első programjai minden bizonnyal a megújuló energiaforrásokkal és a klímaváltozással foglalkoznak majd.
Elmondta, hogy a tagországok közül már csak a saját jelöltet is állító Lengyelország nem adta áldását Magyarország székhelyül választására. Késő este a szlovén EU-elnökség kétoldalú tárgyalást kezdett a lengyel delegációval.

A forrás jelezte: huszonhat ország azt is egyértelművé tette, hogy szeretne döntésre jutni a kérdésben. Lengyelország ellenkezése miatt mindazonáltal előfordulhat, hogy a végső döntést a június 19-i állam- és kormányfői találkozóra halasztják.

Bajnai Gordon május 22-én bejelentette, hogy a székhely kérdése ötpárti támogatást élvez, és a kormány már eldöntötte: ha Magyarország lehet a székhely, az intézet a minden szempontból ideális Infoparkban lesz. Kiemelt elkötelezettségét jelezve a kabinet arról is határozott, hogy húsz évig vállalja az épületbérlet költségeit és öt évig húsz alkalmazott teljes bérköltségeit. Mint mondta, az új kormányszerkezet is segítené a központ munkáját és könnyítené a kutatók boldogulását.

A kormány letette a szükséges pénzügyi vállalásokat, megfelelő helyszínt választott, most az európai államokon a sor, hogy demonstrálják szolidaritásukat és elkötelezettségüket - hangsúlyozta a sajtónyilatkozatban.