Ráadásul, az eredeti, Toby Gard féle, 1996-os Tomb Raider után, (ami kétségtelenül egy korszakalkotó klasszikus volt) a sorozat minősége erősen hanyatlott…  

Készült további öt rész (vagy hat?), melyek mindegyike egy kicsivel rosszabb volt, mint az előző, újabb és újabb szögeket verve a hajdanán népszerű Lara kisasszony virtuális koporsójába. Mindezek tetejébe készült pár Tomb Raider film is, Angeline Jolie-val, mely filmek olyanok-amilyenek… maradjunk annyiban, hogy a filmek sem tudták feltámasztani a legendát.

A legendát végül a Tomb Raider: The Legend (ami gyakorlatilag a hetedik Tomb Raider játék) nevű produktum támasztotta fel: az Eidos megunta a sorozat vergődését, és egy új fejlesztőcsapat kezébe adta Larát (cinkos mosoly, a kézbe adás miatt…) , az új csapat, a Crystal Dinamics pedig egyenesen csodát tett.

Ez már grafika a javából!

Lara Croft visszatért a piacra, a sorozat ismét népszerű lett, a grafika megújult, és a kritikusok is elismerően nyilatkoztak. A Legend után készült még egy rész (az eredeti Tomb Raider újrafeldolgozása, „Anniversary” néven), majd az immáron sikeres sorozat nyolcadik epizódja után, idén karácsonyra eljött a legfrissebb darab, a Tomb Raider: Underworld.

Bevallom, ez előző epizódok (Legend és társai) kimaradtak az életemből, így elmondhatjuk, hogy csak felületes Tomb Raider ismeretekkel vágtam neki az Underworld tesztjének: mint már említettem, soha nem volt különösebben rokonszenves Mrs. Croft.

Nagyjából tizenkét óra játék után (persze nem egyhuzamban) a helyzet megváltozott: Tomb Radier rajongó lettem ugyanis. Komolyan. (Gyorsan megvettem az előző két részt is…)

Az Underworld-ot elindítva először azzal fogunk szembesülni, hogy ez a játék gyönyörű… mit gyönyörű: lélegzetelállító. Persze, csak ha van megfelelően erős videókártyánk, de egy „mezei” 8800GT vagy hasonló ATI megteszi. Nem láttam még játékot, ahol arra is figyeltek volna, hogy egy kis úszkálás után, a főhős „vizes” legyen, a játék első perceiben bemutatott víz alatti világ pedig, valószínűleg a virtuális búvárkodás jelenlegi csúcsa, ami a megvalósítást illeti. (Amúgy is érzékeny vagyok a „víz” grafikai megjelenítésére, ami szerintem lehetetlen feladat mai számítógépeken, de az Underworld kiváló munkát végzett ezen a téren is: szerény véleményem szerint pillanatnyilag ebben a játékban található a legjobb „víz”, persze csak a grafikai „szörny” a Crysis 2 után…)

Horgászbot helyett mindig jobb a szigonyvető...

A virtuális búvárkodás után ősi templomok, havas tájak és minden egyéb finomság következik, amire csak egy „Indiana Jones” klónban szükség van: a grafika később sem lesz igénytelenebb, sőt! Lara inverz kinematikával mozog (azaz, ha lépcsőn megyünk, akkor lépked, és nem egy láthatatlan lejtőn megy, mint sok játékban, vízben lépdelve lassabban mozog, stb, stb.), animációi pedig elképesztően élethűek, és részletesek. Ráadásul rengeteg van belőlük: Croft kisasszony mászik, csimpaszkodik, egyensúlyoz, kapaszkodik, fejest ugrik, vagy éppen szaltózik: szinte mindenre képes. 

A sok-sok mozdulat rendkívül részletesen van kidolgozva, (ráadásul egybefűzhetőek) így egy-két óra játék után két eset is lehetséges: vagy a csodálatos tájakat és misztikus romokat bámuljuk, vagy Lara fantasztikus mozdulatai ejtenek rabul ,és önfeledten csináljuk a Tkatchev-eket (mert ilyet is tud Lara, bizony!) mindenféle rudakon pörögve… és akkor még nem is játszottunk…

Lara akrobatikusabb mint valaha

Annyi rémtörténet után (évek óta hallom, hogy a Tomb Raider epizódok nehézségi szintje a„mazohista”, és a „lehetetlen” között ingadozik) kellemes meglepetés volt,hogy a játék nem frusztrálóan nehéz, inkább szórakoztató és gondolkodtató. 

A fejtörők kellemesek, és egy kis gondolkodással megoldhatóak mindenféle segítség nélkül, az akrobatikus részek (köszönhetően a remek irányításnak) inkább látványosak, mint nehezek, és a főellenfeleket sem „lemészárolnunk” kell (mindig utáltam, hogy attól főellenfél egy fő-ellenfél, hogy nem harminc golyót kell beleereszteni, hanem húsz percen keresztül vagy negyven tárat…).
A szekciók végén található fő-fő-rosszfiúkat (jelen esetben inkább mitológiából kölcsönvett szörnyeket) lövöldözés helyett észjátékkal kell legyőznünk, ami egy nagyon jó ötlet, ráadásul kevésbé frusztráló mint a kaliber-pumpálás.

Gyönyörű helyszínekben nem lesz hiány... fejtörőkben sem.

A játék nagy pozitívuma (ha már szóba jött a lövöldözés), hogy viszonylag kevés benne az erőszak és az akciórész: ellentétben például a már emlegetett „Legend”-el (ami inkább akciójáték) az Underworld egy kellemes, „gondolkodós”, felfedezgetős (táj-gyönyörködős) játék lett, ami ezen az agresszív játékokkal telített piacon kifejezetten előny. Persze nem fogunk elaludni: lesz jó pár időre végrehajtandó feladat, és néhány adrenalin-pumpáló harc- és momentum, (sőt motorozás is lesz!), összességében azonban az Underworld inkább a felfedezés, és a fejtörők megoldásának öröméről szól, mintsem az öncélú mészárlásról.

Ha szeretjük ez egzotikus tájakat, és a lélegzetelállító grafikai megvalósításokat, valamint kedveljük a fejtörőket és a mitológiát, akkor az Underworld tökéletes választás lehet – kétségtelenül a legjobb Tomb Raider epizód a sok közül! A demó (igen méretes, másfél gigabájt!) letölthető innen - jó játékot!