Az igazi, keményvonalas szerepjátékok ráadásul kihalóban vannak. A Fallout3, a Mass Effect, de még az Oblivion is  - sőt szinte minden más modern RPG rengeteg kritikát kapott, miszerint túl könnyű, túl sok akció (és túl kevés szerepjátszás) van bennük. Ez félig-meddig igaz is, az újabb játékok már a mai világhoz (és természetesen a játékkonzolokhoz) igazodnak: rövidebbek, könnyebbek, egyszerűbbek lettek. Amit tehát manapság a piacon találunk (a Fable-től a WOW-ig), azok amolyan akció-RPG játékok, könnyed, limonádé jellegű, nem túl mély szerepjátszással.

Egyetlen fejlesztőcsapat van a világon, amely szembemegy ezzel a trenddel – ez pedig a Piranha Bytes nevű formáció. Szerepjáték-rajongók jól ismerik a nevüket a méltán népszerű (kőkemény) Gothic c. játék révén, sőt a még jobb, de még szadistább Gothic 2 miatt, illetve a játszhatatlanul bugos, üzletileg óriási bukás Gothic 3 kapcsán. A Piranha Bytes fejlesztőinek életcélja és hivatása, hogy visszahozzák a régi RPG játékok jellemzőit a mai, modern világba. Ezek a jellemzők pedig: iszonyú lassú és nehéz karakterfejlődés, kihívást jelentő harcok, élő és lélegző világ – és természetesen „open world”, azaz nyitott játékmenet (oda megyünk, ahova akarunk, és azt teszünk, amit csak akarunk). 

Előző három próbálkozásuk felemásra sikerült, igaz a Gothic sorozatnak elég nagy rajongótábora van, a játékok állapotát azonban mi sem mutatja jobban, mint hogy a Gothic  fejlesztését gyakorlatilag a rajongók fejezték be, annyira bugos volt az eredeti. Negyedik nekifutásra a srácok szakítottak a Gothic névvel és világgal, és egy teljesen új, Risen névre hallgató hardcore RPG-t készítettek XBOX-ra és PC-re. A szerepjáték-rajongók óriási várakozással tekintettek a játékra – most végre megjelent, lássuk milyen lett!

Az már első ránézésre is látszik, hogy a Piranha Bytes végre (életükben először) nem egy félkész/bughalmaz játékot adott ki. A Risen teljesen korrekt, bugmentes, könnyen kezelhető menükkel rendelkezik, és szinte minden gépen viszonylag szépen fut. Igaz, csúnya, mint a bűn, de hát nem várhatjuk el egy hardcore RPG-től, hogy még szép is legyen: a fejlesztési időt itt nem a grafikára, hanem a játékmenetre használják el. Akinek tehát mindennél fontosabb az über-next-gen grafika, ne is telepítse a Risen-t, mert csalódni fog. Ellenben, ha visszasírjuk azokat az időket, amikor még a Baldur’s Gate volt az etalon a szerepjátékok terén, akkor máris kapkodhatunk az install gomb után. RPG szempontból ugyanis elég jó lett a játék.

Anélkül, hogy komolyabban lelőném a sztorit, röviden: a játék úgy kezdődik, hogy hajótörést szenvedünk egy szigeten. Itt kezdődnek kalandjaink: egy szál vizes gatyában, üres zsebekkel. A játék során az egész sziget a „játszóterünk” lesz, oda megyünk, ahová akarunk. A szigeten több „frakció” is van (szerencsére nem lakatlan szigetről van szó, haha), így ha az egyikhez csatlakozunk (pl. mágusok), akkor teljesen más történet és játékélmény vár, mintha mondjuk a mocsári lázadókhoz állunk be. Ez erősen javítja az újrajátszhatóságot (ha valakihez „beállunk”, onnantól az ellenséges frakció már nem áll szóba velünk), hiszen mindenhol más kalandok és minitörténetek várnak ránk. Szóval minimum háromszor kell végigjátszani a Risen-t, ha minden oldaláról meg akarjuk ismerni. És, hogy mennyire lett „hardcore” a játékélmény?

Nos, Oblivionon és egyéb konzolos RPG-ken nevelkedett játékosok valószínűleg az első húsz perc után idegeskedve fognak a játékból kilépni. A Risen ugyanis (bármennyire is ellentmondásos ez egy fantasy-RPG esetében) nagyon „élethűre” sikerült. Ez annyit tesz, hogy a játék elején már akkor boldogság önti el a játékos szívét, ha valamelyik fáról letört faág segítségével bunkót fabrikál fegyver gyanánt. Heroikus kardokról, páncélokról eleinte ne is álmodjunk: a Risen nagyon komolyan veszi az „alacsony szintű vagy, ne ugrálj” metódust. Ha egy farkas ránk ront az erdőben, pár perces kaszabolás után, erősen vérezve, de túlélhetjük. Két farkas ront ránk? Load game. Félóra játék után találtam meg az első rozsdás kardomat, és egy hulláról leemelt erősen törött pajzsomat (minő boldogság), de még így is sem volt könnyű eljutni az első lakott településig.

A helyzet a küldetések/kalandok terén is hasonló: soha nem fogják a szánkba rágni, hogy mit kell tennünk, nem lesz kis sárga nyíl a minitérképen a feladat megoldása felé mutatva (főleg, mivel minitérkép sincs). Apropó térkép, a Risen ezt is nagyon komolyan veszi: hajótörésünk után a térkép üres. Logikus, mivel gőzünk sincs, hol vagyunk. Térképeket találhatunk vagy vehetünk, ezek azonban drágák, nehezen megtalálhatók, ráadásul néha részlegesek. Ha pedig kincsvadászatra indulunk a föld alá (romok azaz „dungeon”-ok) ne is álmodjunk térképről. 

A küldetések megoldását tehát nekünk kell kisakkoznunk, és pontosan ettől érdekes és izgalmas egy szerepjáték. A Sziget tele van megoldandó feladatokkal/konfliktusokkal, a készítők több mint háromszáz ún. quest-et zsúfoltak a játékba. Lesz itt nyomozás, orgyilkosság, lopás, kihallgatás, intrikák és hatalomátvétel, vagy éppen aréna-harc. A Risen világa ugyanis él és lélegzik, az emberek jönnek-mennek, aratnak, fát vágnak, ládákat cipelnek, beszélgetnek, esznek, isznak, verekednek – mintha mi ( a játékos) ott sem lennénk. Ebből a szempontból a Risen pillanatnyilag a legjobb jelenleg a piacon, sehol nem fogunk ilyen élő, izgő-mozgó világgal találkozni. 

A karakterfejlődés sem egyszerű: a „ lebutított” RPG-kben a játékos szintlépés után egy adatlapon bőszen osztogathatja szét tulajdonság pontjait (még három pont a kardokra, nézd anyu, milyen erős lettem!). A Risen-ben ilyen nincs. Szintet ugyan lépünk, de ezért csak tréning pontokat kapunk. Ha meg akarunk tanulni vagy fejleszteni akarunk valamit (pl. kardozás, bányászat, alkímia vagy bármi) akkor bizony el kell mennünk egy Mesterhez, aki majd megtanít, vagy újabb trükköket mutat.. Jó sok pénzért – a Risen-ben soha nem lesz elég pénzünk, ebből a szempontból kicsit olyan, mint a való világ.

Jó játék lett tehát a Piranha Bytes legújabb csodafegyvere? Nos, jónak jó, de nagyon rátegjáték. Ha valami olyat keresünk, amivel pár órára el tudunk szórakozni, miközben mosolyogva irtjuk az ellent, akkor inkább a Fallout 3. Ha ellenben keményvonalas RPG-rajongók vagyunk, van három hét szabadidőnk, és visszasírjuk a régi játékok (esetleg az eredeti, papír alapú szerepjátszás) hangulatát, akkor a Risen kötelező darab.