Mivel a dinoszauruszok a gyíkokra hasonlítanak, a tudósok évtizedeken keresztül adottnak vélték, hogy akácsak a hüllők, hidegvérűek lehettek, s belső hőmérsékletük a környezet melegedésével vagy lehűlésével együtt változott. A madarak, amelyeket a dinoszauruszok kései leszármazottainak tartanak, ugyanakkor melegvérűek. Ebből kiindulva a St. Louis-i Washington Egyetem kutatói elgondolkodtak azon, hogy nem lehettek-e melegvérűek a dinoszauruszok is - olvasható a LiveScience tudományos hírportálon.
Amennyiben a dinoszauruszok melegvérűek voltak, valóságos atléták lehettek, s képesek voltak olyan régiókat - hegyeket, sarkvidéket benépesíteni, ahol az alacsony hőmérséklet miatt a hidegvérű állatok elpusztultak volna. Ám mindennek ára van, a melegvérűségnek is, hiszen ebben az esetben a dinoszauruszoknak több élelemre volt szükségük, mint a hidegvérű állatoknak.
Hogy kiderítsék melegvérűek vagy hidegvérűek voltak-e a dinoszauruszok, a kutatók megkísérelték megállapítani mennyi energiát használták fel. Amennyiben a járás vagy a futás több energiát igényel, mint amennyit egy hidegvérű állat szervezete képes biztosítani, a dinoszauruszok vélhetően melegvérűek voltak. Korábban a kutatók a mozgáshoz szükséges energiamennyiséget a végtagok hosszának alapján próbálták kiszámítani. Kiegészítésként meghatározták, hogy a dinoszauruszoknak mekkora izomtömeget kellett a aktiválni a mozgáshoz.
A St. Louis-i Washington Egyetem kutatói mindkét számítási módszert alkalmaztak 13 dinoszauruszfaj esetében, s az eredmények arra engednek következtetni, hogy közülük legalább öt melegvérű volt. A mozgáshoz és futáshoz ugyanis oly sok energiára volt szükségük, amelyet képtelen lett volna egy hidegvérű állat szervezete előállítani.
Érdekes módon, amikor minden egyes dinoszaurusszal kapcsolatos eredményeket az evolúciós családfába illesztették be, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy már a legkorábbi fajok is nagy valószínűséggel melegvérűek voltak. Ez lehetett a záloga evolúciós sikerüknek, annak, hogy több mint 160 millió éven át uralták a Földet.
"Kutatásaim során azt vizsgáltam, hogy a végtagok anatómiájában meglévő különbségekből miként vezethető le a mozgáshoz és futáshoz szükséges differenciált energiamennyiség. Ahogy jobban megismerjük ezeket az alapvető összefüggéseket, csupán a csontvázak tanulmányozásával egyre több és több adatot gyűjtünk a kihalt fajok élettanáról. Egyre jobban megismerjük, hogy miként éltek, vagyis nem kell beérnünk azzal, hogy tudjuk, hogyan is néztek ki" - hangsúlyozta Herman Pontzer, a Washington Egyetem kutatója, aki tanulmányát az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Science) legújabb számában publikálta.
