szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Románoktól visszalopott vasúti kocsiban indult 1920. január 5-én Franciaországba, a Párizs környéki Neuillybe a magyar békedelegáció, amelyet Apponyi Albert gróf vezetett. Napra pontosan kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 15-én pedig a győztes hatalmak képviseletében a Nagykövetek Tanácsa átadta Apponyiéknak az első világháborút lezáró, rendkívül súlyos békefeltételeket, amelyek a trianoni békediktátum júniusi aláírását előlegezték meg.

"Itteni entente-körökben következőleg nyilatkoznak a magyar békedelegációnak Neuillyben való kilátásairól: Aligha van ok annak a feltételezésére, hogy a magyarokkal szemben csak annyi előzékenységet is fognak tanúsítani, mint amennyit az osztrákokkal szemben a saint-germaini tárgyalások alkalmával tanúsítottak. Mindenekelőtt egyetértenek arra nézve, hogy azt a magyar követelést, hogy az egyes területeken népszavazást rendezzenek, semmi szín alatt sem lehet teljesíteni." Minderről a Pesti Hírlap frankfurti tudósítója számolt be 1920. január másodikai keltezésű táviratában, amelyet a lap másnap közölt negyedik oldalán.

A győztes hatalmak részéről tehát semmi jóra nem számíthatott Magyarország kilencven évvel ezelőtt. A frankfurti tudósító utalása a saint-germaini békére vészjósló volt, hiszen 1919. szeptember 10-én ebben a békeszerződésben vesztette el Ausztria Cseh- és Morvaországot, Szilézia kisebbik részét, Galíciát, Bukovinát, Isztriát, Dél-Tirolt, és a mai Szlovénia nagy részének megfelelő területeket.  

Burgenland és a népszavazás

Trianon éve: 1920
Mementó sorozatunk első három részében a hatvan éve történt, 1950 januári eseményekkel foglalkoztunk. Ám a kilencven évvel ezelőtti események is máig hatnak. Míg 1950-ben a megyehatárok átszabása és Nagy-Budapest létrehozása zajlott, addig 1920-ban Magyarország mai határai alakultak ki - hozzávetőlegesen.
Ám egyetlen kisebb régiót éppen Magyarországtól szerzett meg Ausztria: Burgenlandot. A Pesti Hírlap népszavazást kizáró előrejelzése pontosan Burgenland miatt nem vált be, hiszen Sopron városa és a szűkebb környék 1921-ben referendumon döntött arról, hogy Magyarország része marad. Ezért kapta meg a település 1922-ben a "Civitas fidelissima", vagyis a Leghűségesebb város címet. 

A trianoni békediktátumot Magyarország csak 1920 júniusában írta alá, ám ennek előzményei is roppant érdekesek. A magyar békedelegáció 1920 januárjában utazott ki Neuillybe, Párizs elővárosába, ahol várták a győztes hatalmak békefeltételeit. A már idézett frankfurti híren kívül baljós jel volt a Pesti Hírlap január negyedikei beszámolója, amely Franchet D'Esperey francia tábornoknak, a keleti hadseregek főparancsnokának szegedi látogatásáról tudósított.


A cikk szerint a francia tábornok "a szerbiai és az észak-franciaországi pusztításokról beszélt. Elmondotta, hogy Sztambulinszkinak, a bolgár békedelegátusnak, aki Párisban igen bosszúsan írta alá a bolgár békeszerződést, megmutatták Észak-Franciaország elpusztított részeit. Amikor Sztambulinszki látta, hogy harminc-negyvenezer lakosú városoknak úgyszólván még omladékai sem maradtak meg, mintegy megnyugodva mondta, hogy nem is olyan szigorúak a bolgár békefeltételek. Magyarország még kedvezőbb helyzetben van, hiszen a háború folyamán nem volt hadszíntér és ha Magyarország nem ment volna keresztül a forradalmakon, akkor könnyebben viselhetné a helyzetét."

A Pesti Hírlap nyilvánvalóan az 1918-19-es polgári demokratikus fordulatra és a Tanácsköztársaság 1919-es megalakulására célzott, amikor a forradalmakról írt. "Sztambolinszki" pedig valójában a Sztambolijszki nevet takarja. Az akkori bolgár miniszterelnökről van szó, aki tényleg aligha lehetett boldog, hogy Bulgária elveszítette Égei-tengeri kijáratát (Nyugat-Trákiát). A bolgár békeszerződést egyébként abban a Párizs környéki elővárosban, Neuillyben kötötték meg 1919-ben, amelynek Chateau du Madrid nevű hoteljében a magyar békedelegációt elszállásolták 1920 elején.



De hogyan érkezett a magyar delegáció Franciaországba? Az 1920. január 5-ei indulásról is a Pesti Hírlap tudósít - január hatodikai számának címoldalán. A lap munkatársa, Benda Jenő ugyanis azon a vonaton kísérhette a magyar békedelegációt, amelyen Apponyi Albert, a küldöttség vezetője is utazott.

Benda így ír: "A keleti pályaudvaron az indulási oldal első sínpárján áll a magyar békedelegáció vonatja. Szerényebb és puritánabb alkalmatossággal aligha indult útnak hasonló világtörténelmi feladattal megbízott testület. Öt első- és másodosztályú Pullman-kocsi, a vonat közepén egy étkező, azután két vaggon a nagyobb bőröndök és a békedelegáció hatalmas iratgyűjteménye számára. Íme: ez minden."

Hová tűnt nyolcvan szalonkocsi?

"Nyolcvan egynéhány szalonkocsija volt a magyar államnak" – mondja Bendának Praznovszky Iván miniszteri tanácsos, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője. "A románok egyetlen egyet sem hagytak meg belőlük. Minden könnyebbség és minden előny, amit gróf Apponyinak nyújtani tudtunk, az, hogy egy úgynevezett 'udvari kísérő-kocsiban' helyeztük el. Ezt a kocsit azonban úgy kellett visszalopnunk a románoktól..." – idézi a durva tényekről beszámoló diplomatát a Pesti Hírlap újságírója.

Hogyan alázták meg Apponyit a csehszlovákok?

 Csehszlovákia igyekezett megalázni a magyar békedelegációvezetőjét, Apponyi Albertet. A gróf ugyanis eberhardi, Pozsony megyei birtokáról ment Budapestre, hogy onnan induljon a béketárgyalásokra. Eberhard azonban csehszlovák fennhatóság alá tartozott ekkor, így a csehektől kellett engedélyt kérnie Apponyinak, hogy magával vihesse ruhatárát Párizsba – erről Raffay Ernő írt Trianon titkai című 1990-es könyvében. Ám Csehszlovákia nem engedélyezte a magyar küldöttség vezetőjének, hogy átvitesse ruháit a határon. Apponyinak ezért végül Pesten csináltattak néhány nap alatt egy szabóműhelyben megfelelő öltözetet.

Benda nem túloz, hiszen a MÁV vezérigazgatósága által 1996-ban megjelentetett A 150 éves magyar vasút című kiadvány – amely udvariasan megkerüli azt a kérdést, hogy ki mit vitt el Magyarországról 1918 és 1920 között – csupán annyit ír, hogy "az elvesztett háború, a Monarchia szétesése, a forradalmak, az intervenció, de főként az 1920. június 4-ei trianoni békediktátum súlyosan érintette a hazai vasutakat. A diktátumok összesen kb. 70 000 járműnek az utódállamok részére való juttatását szentesítették."

Graziani tábornok jelentése

S hogy kik vittek el vasúti járműveket Magyarországról? Erről Ormos Mária akadémikus Padovától Trianonig című művéből tudhatunk meg többet. A kérdéskör egyik legismertebb hazai szakértője Graziani tábornoknak, Franciaország magyarországi képviselőjének 1920. január 27-ei jelentését idézi. A magyarokról szólva ugyanis Graziani megjegyzi: "a román megszállás sokat elvitt jelenlegi és jövendő forrásaikból (tenyészállatok, vetőmag, gépek stb.)".

Mindennek kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy a Tanácsköztársaságot román csapatok verték le, és ezután egy ideig megszállás alatt tartották a leszűkült területű Magyarország középső és keleti részét. A Duna-Tisza-közéről és Budapestről 1919 novemberében vonultak ki, de a Tiszántúlt csak 1920-ban ürítették ki.  

Apponyi indulása

De térjünk vissza Apponyi indulásához. Benda így ír erről január 5-ei keltezésű tudósításában: "Nyolc óra ötven perc. Megérkezik Apponyi Huszár Károly miniszterelnök, Somssich László külügyminiszter és Heinrich Ferenc kereskedelemügyi miniszter társaságában. Gyors léptekkel megy vaggonja, a román kapzsiságból megmentett 'udvari kísérő kocsi' felé. A kocsi feljárójánál Huszár Károly és Raffay Sándor [evangélikus] püspök búcsúztatják el néhány szóval Apponyit. Apponyi igen röviden válaszol és csendes sima sikamlással máris mozgásban van a vasút... A magyar békedelegáció elindult Párisba."

"És ekkor valami felejthetetlen, csodaszép dolog történt. Amint a vonat kerekei megmozdultak, a perronon lévő sok száz főnyi tömeg mint egy adott jelre lekapja a kalapját, és elkezdi a Szózatot énekelni" – a pályaudvaron síró emberekről írva így folytatja Benda: "Könnyfátyolon keresztül látom egy pillanatra közvetlenül az ablakom alatt Huszár Károly miniszterelnök arcát. Villogó cvikkerje mögött az ő szeme is könnyes, arca komoly és meghatott..."

Marhaszállító vagonokban a menekült magyar tisztviselők

"A pályaudvar, melyen végigrobogunk, csaknem végesvégig üres. Néhány rozoga személyszállító kocsi és egy pár rossz, kehes mozdony. Ez minden. A többit elvitték a románok. Ha ezt a képet lefotografálnók, elvihetnők magunkkal Párisba, bizonyos dokumentumnak. Egy helyen hosszú sorban marhaszállító vagonok tetején átütött kürtők füstölögnek. Menekült magyar tisztviselők téli szállása. Ez is alkalmas felvétel volna a békekonferencia számára..."

A pesti újságíró természetesen igyekszik megfelelni a kimondott-kimondatlan igényeknek, és megpróbálja minél sivárabbnak ábrázolni a tájat, noha január ötödikén utazgatva valószínűleg egyetlen évben sem láthatott volna hatalmas csordákat a mezőkön: "És ha a szomorú, ugaron maradt mezők képét elvihetnők magunkkal. Sehol egy dolgozó ember, sehol egy állat... a vetőmagot elvitték az oláhok." (Graziani francia tábornok már idézett jelentése alapján azért leszögezhetjük: valóban súlyos veszteségek érték Magyarországot ekkor.)


A tudósító ezután felidézi, hogyan fogadták az egyes állomásokon a küldöttséget: "A ferencvárosi pályaudvaron rezesbanda játssza a Himnuszt, nagy feketéllő tömeg kalaplevéve énekel, egy nemzeti színű lobogót meghajtanak a vont előtt. És azután ez a kép tovább kísér bennünket: Torbágy, Bicske, Felsőgalla, Bánhida, Tataóváros, Almásfüzitő, mindenütt nagy tömeg ember és jelzőtáblák: „ERDÉLY A MIENK!”, „MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ!”, „NEM, NEM, SOHA!” – kiáltják felénk a táblák útravalóul."

Különösen érdekes a 2009-es események fényében – amikor Sólyom Lászlót nem engedték át a komáromi hídon a szlovák hatóságok –, hogy mit ír Benda e városról: "És Komárom!... Borús, ólomszürke égbolt alatt mint egy lomha higanyfolyam nyúlik el szemünk előtt, a Duna. Túl rajta Komárom, tornyok, házak, kürtők drága összevisszasága, színes halmaza, egy város, szívünkhöz nőtt város, Jókai szülőhelye... és  hídon túl ez a város már Csehország."

Nem lehet átmenni a komáromi hídon

Benda szerint "a hídon egy léleknek sem szabad átmenni, szigorún őrzik a csehek". A tudósítás aztán így folytatódik: "Maga az állomás azonban a Dunán innen magyar terület, és itt hatalmas tömegbe verődve várja vonatunkat a környék népe. Zászló és feliratok, nagyobb táblák mint eddig akárhol: „NEM, NEM, SOHA!” – és egy másik tábla: „A HÍDON TÚL IS TISZTA MAGYAROK VANNAK!” Felzúg a Himnusz szava: „Megbűnhődte már e nép a múltat és jövendőt...”


Benda ezután Apponyi Albertet szólaltatja meg. A gróf nyilatkozata ünnepélyesen semmitmondó: "Ezek a tüntetések mind méltóságteljesek, szépek, lelkesek voltak. A népnek ez a hangulata, mely mindnyájunknak nagy örömére szolgált, úgy kísér bennünket Párisba, mint egy utasítás. Utasítás a magyar néptől arra, hogy önérzetesen, fölemelt fejjel lépjünk győztes ellenségeink elé. Én is azt hiszem, hogy ez a föltétele annak, hogy bennünket megbecsüljenek. Nincs is okunk egyébre!"

Apponyi szavai magabiztosságról tanúskodnak, jóllehet erre nem volt sok oka. Karsai Elek Számjeltávirat minden magyar követségnek című 1969-es munkájában így ír ugyanis a későbbiekről: "A magyar békedelegáció a menetrendszerű gyorsvonattal 1920. január 7-én reggel 8 óra 10 perckor érkezett meg a párizsi Gare de l'Est-re. A rendkívül hűvös pályaudvari fogadtatáson sem Franciaország, sem más szövetséges hatalom egyetlen diplomatája sem jelent meg, a háborúban vesztes Magyarország képviselőit – a béekonferencia szabályainak megfelelően – szövetséges tisztek várták."

Clemenceau engedélye kellett

Karsai leírja: M. J. Henry francia ezredes közölte Praznovszky Ivánnal, a delegáció főtikárával, hogy a magyar küldöttség tagjai "újságírókat csak Clemenceau miniszterelnöknek, a békekonferencia elnökének engedélyével fogadhatnak, más látogató pedig csak Dutasta nagykövetnek, a békekonferencia főtitkárának hozzájárulásával lépheti át a Chateau de Madrid küszöbét; a magyar küldöttség tagjai Neuilly-ben és a Bois de Boulogne-ban szabadon mozoghattak, de Párizsba csak külön engedéllyel és kísérettel mehetnek". 

A magyar delegáció tíz nappal az elutazása után, 1920. január 15-én kapta kézhez a győztes hatalmak békefeltételeleit. Ez napra pontosan kilencven éve történt, és voltaképpen a történelmi Magyarország szétdarabolását jelentette. Romsics Ignác szerint a békeszerződés tervezete a pesszimista várakozásokat igazolta. Az akadémikus a Magyarország története a XX. században című könyvében így ír a tervezetről: "A háború alatti titkos szerződések szellemének s a békekonferencia nagyrészt 1919 tavaszára meghozott döntéseinek megfelelően Romániának juttatta egész Erdélyt, továbbá a Tiszántúl keleti szegélyét és a Bánság keleti felét. Az új délszláv állam Horvátország és Szlavónia mellett a Bánság nyugati felét, Bácska nagyobb részét és a Muravidéket, Csehszlovákia pedig Kárpátalját és egész Felső-Magyarországot kapta." 

A magyar delegáció nevében másnap, január 16-án Apponyi Albert szólalt fel a békekonferencián. Apponyi előéletéről, 1920-as beszédéről és az azt követő eseményekről Mementó-sorozatunk következő részében olvashatnak.  

Egy versrészlet a Pesti Hírlap 1920. január negyedikei, vasárnapi számából


Az ötödik kard
- Horthy vitézeinek üdvözlése Egerben -
Írta: Gárdonyi Géza

Szegény hazánk! Haldokló nemzetünk!
Szép életed volt: ezer hosszú év!
Temetésed is szép lesz, elegáns:
Párisban szövik szemfödeledet...

Ám Isten ismét letekint az Égből.

S ím a bús circumdederunt helyett
kürtszó harsan meg, sziklát rengető,
amilyenre Árpád vitézei
serkentek fel és nyergeltek lovat.
Nyugat felől a Nap is visszatér:
a földből új vitézek hada kél...

Isten hozott ti sastollas vitézek!
Isten hozott visszatért lobogónk!
Isten hozott örök magyar-erő!

Magyar erő! Örök magyar-erő!
Te lobbantál fel Mohinak utána!
Te szántottál újra Mohács alatt!
Te fújtad meg a Majténynál elnémult
Rákóczi-kürtökön az ébredőt!
Te tépted a világosi láncot!
Te keltél ki a Piáve vizéből!
Te kelsz és kelten-kélsz itt minden rögből,
melyet valaha hős vér öntözött;
te kelsz némán és elszánt, szent haraggal.
Képed, miként szobrunknak képe itt
Eger közepén, zord kemény ércében.

Isten hozott örök magyar-erő!
Isten hozott ti sastollas vitézek!
Isten hozott ötödik fényes kardunk!
Áll még a vár omlott bástyáival
s áll fölötte magas fenségében
a kereszt is, áll diadalmasan.

Tekintsetek reá bizodalommal.
S érintsétek e vár romköveihez
kardotokat Horthy vitézei.

Dobó lelke az, mely megrezgeti.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Az Egyesült Államokban már Kínánál is többen fertőződtek meg koronavírussal

Az Egyesült Államokban már Kínánál is többen fertőződtek meg koronavírussal

Felépült egy 95 éves svájci nő a koronavírus-fertőzésből

Felépült egy 95 éves svájci nő a koronavírus-fertőzésből

Egyszer lapos, egyszer domború: kigondolt az Apple egy különleges egeret

Egyszer lapos, egyszer domború: kigondolt az Apple egy különleges egeret