Az elmúlt évtized alatt rengeteget változott az Apple mp3 lejátszója – lett kisebb, nagyobb vagy színesebb verziója, kapott kamerát, hangszórót, rádiót. Az egyetlen dolog, ami nem változott, hogy még mindig népszerű. A Mashable összegyűjtötte, mi minden változott az évek során.
Az Apple az első iPodot “1.000 dal a zsebedben” szlogennel mutatta be 2001. október 23-án. A nem egészen 5GB tárhelyen ezer mp3 fért el, a kijelzője 160x128 pixeles volt, súlya 184 gramm, az ára pedig négyszáz dollár (pontosabban 399). Mechanikus görgős tárcsa volt a kezelőfelület, négy gombbal a tárcsa körül. Egy feltöltéssel tíz órán keresztül lehetett zenét hallgatni.
2002 júliusában érkezett a második generációs készülék. Kívülről nagyon hasonlított az elődjéhez, de nagyobb lett a tárkapacitás: 10GB-os (399 dollár) és 20GB-os (499 dollár) modelleket is kínáltak a régi, 5GB-os készülék mellett, amit olcsóbban, 299 dollárért lehetett megvenni.
Fontos változás a Windows-kompatibitás: 4 tűsből 6 tűsre alakító FireWire csatlakozóval és a „Misicmatch Jukebox” szoftverrel lehetett használni.
2003 április: A harmadik generációs iPod
2003 az Apple iPod nagy éve. Áprilisában vezették be a harmadik generációs modellt, amely vékonyabb és könnyebb elődjénél, alaposan újratervezték, és a mechanikus görgő helyett érintés-érzékeny kezelőfelületet kapott illetve ma is használatos dokkoló csatlakozót, kapacitása pedig 30 GB-ra nőtt.
De az igazán nagy változást az iTunes Music Store elindítása hozta: 2003 nyaráig egymillió iPodot adtak el, ugyanannak az évnek a végére ez a szám megduplázódott, és az iTunesból 25 millió letöltést regisztráltak.
2004 január: iPod Mini
Tőkét kovácsoltak abból,hogy az iPod tömegpiaci termék lett, az Apple kicsi, öt színben kapható, Click Wheel irányító gombos, de változatlanul a fehér fejhallgatóval piacra dobott készülékkel a fiatalabbakat akarták megcélozni. 249 dollárért árulták, és ugyanúgy nagyjából ezer dal fért rá, mint az első iPodra.
2004 július: negyedik generációs iPod
A negyedik generációs iPod nem hozott jelentős változást az eszköz fejlődésében.
Valójában csak a mini a Click Wheel technológiája, a 12 órás akkumulátor-élettartam és egy érdekes parancs, a „Shuffle Songs" volt az újdonság, azaz a véletlenszerű lejátszási funkció. Az ára sem forradalmi: a 20 GB modell 299 dollár, a 40 GB-osé 399 volt.
2004 október: iPod U2 Special Edition
2004-ben a U2 és az Apple az "különleges kapcsolata" meghozta gyümölcsét - az iPod U2 Special Edition formájában. Ezt az ötödik generációs iPodon alapuló modellt 2006 júniusában is piacra dobták. Fekete-vörös színben, a U2 együttes tagjainak gravírozott szignójával a hátán volt kapható.
2004 október: iPod Photo
iPod Photo néven egy második negyedik generációs iPodot dobott az Apple piacra.
Az eszköz képes volt fotókat megjeleníteni a színes képernyőjén, és csatlakoztatni lehetett nagyobb képernyőhöz, TV-diavetítést lehetett vele rendezni. A 40 GB-os 499 dollárba, 60 GB-os változat 599 dollárba került.
2005 január: iPod Shuffle
Új év, új iPod.
A digitális zenelejátszó olcsóbb lett, mint valaha. A képernyő nélküli, belépő szintű, 512 MB-os shuffle 99 dollárért lett kapható.
Az eszközt kocogóknak és konditerembe járóknak ajánlották, illetve azoknak is lehetőségük lett megvásárolni, akiknek kevésbé volt vaskos a pénztárcája.
2005 február: második generációs iPod Mini
A második generációs mini megjelenése körül nem volt nagy felhajtás. A 4 GB-os modell 199, a 6GB változat 249 dollárért volt elérhető. A legfontosabb dolog az új mininél, hogy jobb akkumulátort kapott, frissítették a festést és a szöveg színét.
2005 szeptember: iPod Nano
Alig néhány hónappal a mini frissítése után érkezett az az iPod Nano. Feketében vagy fehérben volt kapható flash memóriának köszönhetően ultravékony lejátszó. A színes képernyős 2GB-os és 4GB-os modell 199 illetve 249 dollárba került, a később, 2006 februárjában érkező 1GB-os változata ára pedig 149 dollár lett.
2005 szeptember: Harry Potter digital box set - gyűjtői változat
2005 szeptemberében lehetett megvásárolni a különleges iPod Roxfort néven futó verziót. A készülék premierjét a Harry Potter hangoskönyv megjelenésére időzítették.
2005 október: ötödik generációs iPod
Az Apple azzal párhuzamosan dobta piacra az ötödik generációs iPodot, hogy az iTunesból TV-műsorok és zenei videók is elérhetőek lettek. A készülék videó lejátszására is alkalmas és továbbfejlesztett, nagyobb (2,5 hüvelykes) képernyővel rendelkezik.
2006 szeptember: második generációs iPod Shuffle
A második generációs iPod shuffle kisebb lett és egy teljesen új alumíniumos dizájnt kapott, valamint egy csipeszt, ami miatt az Apple azzal dicsekedhet, hogy ez a legjobban hordható iPod.
A premier idején a shuffle csak ezüst színben volt elérhető, egy 1 GB kapacitással, az ára pedig 79 dollár volt.
2006 szeptember: második generációs iPod Nano
A nanot sokan megszerették, mert 8 GB kapacitású lett, 24 órás akkumulátor-élettartammal, alumínium házban, és mert kisebb, vékonyabb és könnyebb lett. Öt színben készült.
2006 szeptember: ötödik generációs iPod
A 2006 szeptemberében kiadott "új" iPod majdnem ugyanolyan volt, mint a 2005-ben kiadott ötödik generációs iPod. Igaz, nőtt a kapacitása és olcsóbb lett – a 30 GB-osat 249, a 80 GB-osat 349 dollárért kerülhetett a karácsonyfa alá.
2006 október: iPod Nano (PRODUCT) RED Special Edition
Minden egyes (PRODUCT) RED nano árából tíz dollárt adományozott a cég jótékonysági célra - az afrikai AIDS-betegek megsegítésére.
2007 január: iPod Shuffle
Az Apple rádöbbent, hogy az emberek szeretik a színeket, ezért a shuffle elérhető lett az eredeti ezüst mellett kék, rózsaszín, zöld és narancs színben.
2007 szeptember: harmadik generációs iPod Nano
A vadonatúj nano 2 hüvelykes QVGA kijelzővel, új színekkel és egy kisebb Click Wheellel büszkélkedett. További fejlesztés volt a teljesen fém kivitel, a videólejátszás és Cover Flow böngészés (mintha egy zenegépet látnánk) lehetősége.
2007 szeptember: iPod Touch
Miután az iPhone az év elején debütált, az Apple az első iPod touch lejátszót 2007 szeptemberében jelentette be. Multi-touch kezelőfelület, beépített Wi-Fi, a YouTube alkalmazás és a Safari böngésző került a médialejátszóba. A Mail, Maps, részvények, időjárás és a Notes alkalmazásokkal bővült a 2008 januári frissítés. (Az Apple App Store csak a következő nyáron indult.)
A The Beat Goes On elnevezésű rendezvényen bemutatott iPod Touch volt az első érintőképernyős iPod, illetve az első iPod, mely vezeték nélkül csatlakozott az iTunes Store-hoz illetve az App Store-hoz. A következő két évben az Apple húszmillió példányt adott el a készülékből.
2007 szeptember: iPod Classic
Az érintőképernyő lett a hit, így az eredeti iPod a "klasszikus" kategóriába került 2007-ben.
2008 szeptember: negyedik generációs iPod Nano
A világ legvékonyabb iPodja – visszatértek a klasszikus, karcsúbb, de magasabb dizájnhoz.
Kilenc színben, alumnium és üveg kivitelben, vízszintessen is használható képernyővel és egy gyorsulásmérővel (ez tette lehetővé a "shake to shuffle" funkciót) érkezett az új "nano-kromatikus" modell.
2008 szeptember: második generációs iPod Touch
A második generációs készüléken már lett hangerőszabályzó, beépített hangszóró, beépített Nike+- és Bluetooth-támogatás is. Ehhez a készülékhez már lehetett mikrofont is csatlakoztatni. Kisebb, könnyebb és vékonyabb, mint az előző modell. Steve Jobs a legviccesebb iPodnak nevezte.
2009 március: harmadik generációs iPod Shuffle
Apple szokatlan lépést tett 2009-ben: eltűnt a 4GB-os, harmadik generációs shuffle kijelzője, helyét a "VoiceOver" funkció vette át. A lejátszó kérésre bemondta az éppen játszott szám előadóját és címét, vagy szóban figyelmeztetett, ha lemerülőben volt az akkumulátor. 2009 szeptemberében az Apple bevezette az olcsóbb 2 GB-os modellt is 59 dollárért, és további négy színben tette elérhetővé az eszközt.
2009 szeptember: ötödik generációs iPod Nano
Az új nano premierje idén az Apple bejelentettése szerint már több mint 100 millió iPodo nanot értékesítettek. Az ötödik generációs nanot videókamerával, mikrofonnal, hangszóróval, FM rádióval és lépésszámlálóval is kiegészítették.
2009 szeptember: harmadik generációs iPod Touch
A 09.09.09-én bejelentett, a 8 GB-os iPod touch alkalmas hangvezérlésre, rendelkezik fényérzékelőkkel és a mellékelt fülhallgatóhoz mikrofon is tartozik. 199 dollárba került és az új iPhone OS 3.1 operációs rendszerrel jelent meg. 32 és 64 gigabájtos flashmemóriás változatban érhető el..
2010 szeptember: negyedik generációs iPod Shuffle
Visszatértek a gombok, bár VoiceOver is maradt. Öt színben 49 dollárért árulták.
2010 szeptember: hatodik generációs iPod Nano
2010-ben az Apple az iPod touch multi-touch funkcióit kölcsönözte, illetve a shuffle csipeszét is. Az új verziót a nano debütálása óta történt legnagyobb fejlesztésnek nevezte a cég. A kis méretű, négyzet alakú MP3 lejátszóval videó lejátszásra nem volt lehetőség, a hangszóró és a kamera is eltűnt belőle.
2010 szeptember: negyedik generációs iPod Touch
A negyedik generációs érintőképernyős készülék retina kijelzőt kapott, FaceTime videotelefonálásra, HD videofelvételre is van lehetőség. A A4-es csipet kapott, 3-tengelyes giroszkópot és a Game Centert.
2011 október: hatodik generációs iPod Nano
Nem új modell, de az iOS 5-tel felfrissült. A legújabb nano verzió ára csökkent: 129 dollárba kerül. Kisebb fejlesztésekket kapott: áttervezték afelhasználói felületet, 16 új digitális óra és jobb beépített fittnesz-funkciók jellemzik. Az iPod touch most fehér – amilyen 2001-ben volt.