Kihaltnak hittük ezeket a fajokat, majd évtizedek múlva újra feltűntek

A nemrég felfedezett Omura-bálna nem az első olyan faj, amelyről évtizedek múltán kiderül, hogy mégsem halt ki. Íme néhány érdekes visszatérő.

  • hvg.hu hvg.hu
Kihaltnak hittük ezeket a fajokat, majd évtizedek múlva újra feltűntek

Az IFL Science gyűjtötte össze, hogy mely fajok azok, amelyekről évtizedekig minden tudós azt hitte, hogy kihalt, aztán váratlanul újra felfedezték őket a természetben. Ebből a listából válogattuk ki a legérdekesebbeket.

1) Omura-bálna

Ez a felfedezés adhatta a tudományos összegzés ötletét, hiszen mi is beszámoltunk róla, hogy az eddig kihaltnak hitt Omura-bálnák egyik képviselőjét lencsevégre kapták.

Egy viszonylag kis testtel rendelkező fajról van szó, az Omurák mindössze 10-11,5 méter hosszúra nőnek meg. Az Omura-bálnát áramvonalas, sima teste és csontvázuk számos egyedi jellegzetessége különbözteti meg más bálnáktól: 53 hátcsigolyával és mellúszóikon négy-négy ujjal rendelkeznek.

2) Mount Diablo hajdina

Ezt a növényfajtát 1862-ben fedezték fel a kaliforniai Mount Diablo-hegyen, sehol máshol nem lehet találkozni vele. Összesen 7 példányt láttak ebből a rózsaszín virággal rendelkező, tatárka és tatárbúza néven is ismert faj különleges változatából, az utolsót 1936-ban. Ritkasága miatt a botanikusok Szent-Gráljaként nevezték az Egyesült Államokban, amikor 2005-ben új példány bukkant fel a hegyen, közel hét évtized után. Azóta olyan mennyiségben szaporították a növényt, hogy biztos ne haljon ki.

3) Lord Howe-szigeti botsáska

A világ legritkább, kritikusan veszélyeztetett rovarfaja, amely a rovarok világában még ritkábbnak számít, mint az óriáspanda az emlősök között. Éppen ezért nagyon büszkék lehetünk arra, hogy természetes élőhelyén, Ausztrálián kívül az egyetlen hely, ahol látni lehet ezt a 15 centiméteres botsáskát, az nem más, mint a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Bagosi Zoltán - Fővárosi Állatkert

A faj gyakori volt a Lord Howe szigeten, a halászok csalinak is használták, azonban az 1918-ban, egy hajótörés során a szigetre kerülő házi patkányok szinte teljesen kipusztították. 1920-ban még láttak élő példányt, azután csak tetemeket. 2001-ben viszont entomológusok megtalálták a túlélőket, amelyek egyetlen cserjén éltek. Azóta a Melbourne-i állatkertben többezres populációt tenyésztettek ki, amelyet a szigetre engednek majd, ha már egy patkány sem lesz ott.

4) Új-Zélandi viharfecske

A súlyosan veszélyeztetett fajok egyik ez a madár, amely azért érdekes, mert több mint 150 évig kihaltnak hitték.

Wikimedia Commons

1850 és 2003 között egyet sem láttak Új-Zélandon, ekkor viszont fotó készült egy példányról. Később bizonyíték is akadt, ugyanis 2005-ben három példányt is befogtak és nyomkövetőt tettek rájuk. A Természetvédelmi Világszövetség súlyosan veszélyeztetett fajnak minősítette.