Sok tudós szerint például a valódi placenta a tápláléknak és egyéb fontos anyagoknak korántsem állandó összetételű, hanem a magzat pillanatnyi igényeihez igazodó elegyét szállítja, ezt pedig nemigen lehet helyettesíteni.
Gyereket saját pocakban kihordani? Idejétmúlt dolog ez. „Az ektogenezist Franciaországban vezették be először, ahol 1968-ra már 60 ezer gyermeket termeltek évente. Mára olyannyira általános, hogy Angliában a humán utódok kevesebb mint 30 százaléka kénytelen elavult módon, a női testben nevelkedni és onnan világra küzdeni magát.” 1923-ban így vizionálta az emberi szaporodás nem túl távoli jövőjét John Haldane brit evolúcióbiológus, akit az anyaméhen kívüli embrionális fejlődés feltalálójaként tartanak nyilván (az ektogenezis szó a külső keletkezésre utal). 2073-ban játszódó esszéjében a kutatóorvos úgy kalkulált, hogy a mesterséges méhben kifejlődő első magzat 1951-ben látja majd meg a napvilágot.
Az orvostudomány fejlődése egyelőre elmarad Haldane próféciáitól. Az újabb eredmények közé tartozik, hogy a Philadelphiai Gyermekkórház embriológusai tavaly sikeresen érleltek életképesre bárányembriókat, amelyeket az anyjuk méhéből operáltak ki. A „biozacskókban” nevelt embriók érettsége a humán magzatok 22–24 hetes fejlettségi szintjének felelt meg. Azóta felélénkült a vita arról, mikorra terjedhetnek el és milyen hatással lehetnek a társadalomra a jövő – egyelőre csak a Mátrix-trilógiához hasonló sci-fikből ismerős – emberkeltetői (lásd alább Kikeltek magukból című keretes írásunkat).
Életre szóló rendellenességek
Pedig nem történt több – igaz, kevesebb sem –, mint hogy az amerikai újszülöttgyógyászoknak sikerült olyan inkubátort tervezniük, amely a jelenleg használatosnál jobban utánozza az anyaméhet. Ebben az extrém koraszülöttek (azaz a 22–27. hét között világra jövők) túlélési esélyei nőhetnének jelentősen. A 25–26. hétre születettek kilátásai a múlt század második felétől javultak ugyan, ám továbbra is csak nagyjából a kétharmadukat, a 23–24. hétre született babáknak pedig legfeljebb a harmadát sikerül életben tartani. Utóbbiak 75–80 százalékánál ráadásul igen komoly, életre szóló rendellenességek, fogyatékosságok alakulnak ki.
A magzatok tüdeje ugyanis ilyenkor még igen messze áll attól, hogy a levegőből nyert oxigénnel lássa el létfontosságú szerveiket. A 36–37. fejlődési hétnél korábban születettek tüdejét gyógyszerekkel teszik néhány óra alatt mesterségesen „levegőéretté”. Csakhogy a hagyományos inkubátorokban rendelkezésre álló tüdőérlelési és lélegeztetési technikák az extrém koraszülöttek esetében sokszor teljesen hatástalanok maradnak.
Igény szerinti táplálás
A bárányméhet élethűen imitáló „biozacskókkal” az amerikai kutatóknak sikerült először olyan rendszert kialakítaniuk, amelyben a méhlepény szerepét ellátó gép és a magzat közti anyagcsere a köldökzsinór erein keresztül zajlik, és a magzati szív által vezérelt vérkeringés tartja fenn. A „bioinkubátor” négy hétig adott otthont az anyaállatokból korán eltávolított embrióknak, és azok közben ugyanolyan érettek lettek, mint az anyjuk méhében továbbfejlődő társaik. Mindez azonban korántsem jelenti, hogy a rendszer az extrém koraszülött emberi csecsemők esetében is működne. Humán embriók esetében például ötven éve próbálnak placentapótlékot gyártani a gáz- és tápanyagcseréhez, de egyelőre kevés eredménnyel.
Még ha a bravúr végül sikerülne is, az anyaméhet a kutatók túlnyomó többségének véleménye szerint akkor sem lehetne megkerülni. A 22 hetesnél fiatalabb magzatok szíve például nem pumpál elég erősen ahhoz, hogy fenntartsa a vérkeringést a méhlepényt imitáló mesterséges rendszerben – magyarázta kísérletük korlátait a philadelphiai kutatócsoportot vezető Alan Flake. Nem is szólva arról, hogy a valódi placenta a tápláléknak és egyéb fontos anyagoknak korántsem állandó összetételű, hanem a magzat pillanatnyi igényeihez igazodó elegyét szállítja.
Az igény szerinti táplálás az egyik legfőbb akadálya annak is, hogy a méhet az embriófejlődés másik végpontjától, a megtermékenyítés pillanata utántól túl sokáig meg lehessen kerülni. Igaz, több évtizednyi kitartó kísérletezgetés után egy brit és egy amerikai embriológuscsoportnak tavalyelőtt fej fej mellett sikerült majdnem a duplájára növelni az általuk Petri-csészékben nevelgetett embriók élettartamát. Az emberkezdemények így már nem hét, hanem tizenhárom napig bírták anyaméh nélkül. Nagyjából itt húzódik a jogi határ is: a nemzetközi egyezmények értelmében kéthetesnél idősebb humán embriókkal tilos a kísérletezés.
| Kikelnek magukból |
„A két fiatal nő látványa, akik mellükből szoptatták kisbabájukat, pirulásra késztette, el kellett fordítania a fejét. Egész életében nem látott még ennyire illetlen dolgot. S ami még ennél is kínosabb volt, Bernard (...) nyílt megjegyzéseket tett erre az undorítóan elevenszüléssel kapcsolatos jelenetre.” Így határolódik el a divatjamúlt női szerepektől Aldous Huxley Szép új világ című, 1932-es klasszikusának Leninája. Mire a szerző leírta ezeket a sorokat, John Haldane (történetesen Huxley egy barátja) már kidolgozta az embriókeltetés elméletét. Bár a víziót azóta sem sikerült megvalósítani, szép számmal akadnak feminista gondolkodók, akik a nemek közti egyenlőség zálogaként tekintenek az ektogenezisre, a magzatnak a szülői testen kívüli „keltetésére”. A feminizmus 1970-es évekbeli radikális hullámának egyik vezéralakja, a kanadai–amerikai Shulamith Firestone A szex dialektikája című művében hangsúlyozza például, hogy „a nők elnyomásának alapját az utódok kihordásának és felnevelésének nemi szerepei adják”. A megoldást az ektogenezisben látta, amely – miként a tabletta az intim együttlétet a szaporodásról – leválaszthatná a terhességet a női testről. Napjaink genderkutatói közül sokan ugyancsak az esélyegyenlőség zálogaként tekintenek a lehetőségre. Szerintük ezzel elhárulhatnának az akadályok a nők és a férfiak azonos munkaerőpiaci megítélése és az otthoni feladatok egyenlő elosztása elől. Javulhatna az a helyzet, hogy a lombikbébiprogramok a 35 év alatti nők körében csak legfeljebb 40 százalékban sikeresek, míg 40 felett a pácienseknek alig több mint a tizede tud így teherbe esni. Ha lenne műméh, fel lehetne számolni a béranyaság intézményét. Sőt a heteroszexuális párokéval azonos feltételek mellett vállalhatnának gyermeket a párkapcsolatban élő meleg – vagy akár az egyedülálló – férfiak is. Ehhez kapcsolódik, hogy például Kínában vagy Angliában már zajlanak azok a kutatások is – egyelőre egérkísérletekkel –, amelyek a megtermékenyítés mozzanatát igyekeznek függetleníteni a természet adta férfi-, illetve női ivarsejtektől. A legmerészebb elképzelések szerint a testi sejtek fiatalítása és újraprogramozása révén rutinná válhat, hogy bárki (akár férfi, akár nő) a saját sejtjeiből gyártathat akár spermiumokat, akár petesejteket. Akkor pedig gyakorlatilag megrendelhető lenne az, ami aztán a mesterséges méhbe kerül. A szintetikus méh sokak szerint előnyös lenne a magzatok egy részének is. Nemcsak azért, mert a krónikus betegségekben szenvedő nők magzatai is biztonságban lennének, hanem mert a várandósok nem elhanyagolható része rendszeresen iszik alkoholt, egyesek a kemény drogok használatától sem riadnak vissza. Mások szerint viszont a nők teljes kiiktatása a terhességből inkább hátrányos lenne rájuk nézve. Dena Davis, az amerikai Lehigh Egyetem bioetikusa például attól tart, hogy az ektogenezis megvalósításával a szaporodás joga – akárcsak Margaret Atwood kanadai írónőnek A szolgálólány meséje című regényében – könnyűszerrel egy diktatúra kiváltságosainak az ölébe hullhatna. Glenn Cohen amerikai bioetikus szerint pedig egy embriókeltető az abortuszt ellenzők malmára hajtaná a vizet, és ezzel végképp megfosztaná a nőket a testük feletti önrendelkezés jogától. Ezt az aggodalmat az a feltételezés táplálja, hogy a műméh-technológiára hivatkozva esetleg mindenkinek megtiltanák a terhessége megszakítását – azoknak is, akik a „keltetőgépeket” sem kívánnák igénybe venni. |
A cikk a HVG 2018/4. számában jelent meg.
Tizennégy százalékos hátrányból tizenöt százalékos előnyt épített a Tisza Párt a tavalyi EP-választások óta eltelt kerek egy évben. A Medián legfrissebb felmérése szerint többségbe került azok aránya, akik Magyar Péter pártjának győzelmére fogadnak 2026-ban a Fidesz felett.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Május vége óta többször is el kellett halasztani a misszió indítását.
A volt miniszter főtanácsadó lesz.
Az infektológus szerint nem kell rettegni.
Még nincsen felelőse az ügynek.
A lap személyiségi jogi pert indít.
