Hosszú éveken át lehetett arról pletykákat hallani, hogy az Apple saját autót fejleszt, időről időre pedig még egy-két formaterv is előkerült. 2016 októberében aztán jött a "hidegzuhany" az Apple-rajongóknak: mégsem fejleszt autót a cég. Ez viszont nem jelentette azt, hogy teljesen hátat fordítanának az autóiparnak.
A 2016-os bejelentés szerint a cég munkatársai az önvezető technológián dolgoznak tovább a Project Titan kódnéven futó projektben, ennek elkészítésére pedig 2017 végéig kaptak haladékot. Tavaly augusztusban aztán már kezdett körvonalazódni, pontosan milyen ütemben haladhat a fejlesztés, azóta azonban néma csöndben voltak Tim Cookék. Egészen mostanáig.
Persze most sem arról van szó, hogy a cég vezetése megszólalt volna a témában. A BGR szúrta ki azokat a szabadalmakat, amelyeken egy kiterjesztett valósággal operáló szélvédőről értekezett az Apple. A tervek szerint a szélvédőn keresztül az autóban utazók még FaceTime-hívásokat is lebonyolíthatnának.
Mindezt egy olyan autóba szerelve képzelnék el, amelyben többek között egy-két kamera, infravörös kamera, ultrahangos érzékelő, hangdetektor, mélységet érzékelő kamera, radardetektor és GPS is megtalálható.
Hogy valóban felhasználja-e majd a szabadalmat az Apple, egyelőre nem lehet tudni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.