szerző:
hvg.hu

Az iOS-ben találtak egy olyan ikont, ami a feltételezések szerint az új iPad Prót ábrázolja. Kedden minden kiderülhet.

Azután, hogy az Apple bemutatta a 2018-ra szánt iPhone-jait, egy béta verziójú iOS azt is elárulta, hogy egy iPad is érkezik még az idei évben. A kiszivárgott információ megerősíteni látszott azt a pletykát, hogy az érkező készülék nagyon vékony lesz, viszont a Home gomb kikerül belőle, most pedig egy újabb apróság árulkodik a közelgő bejelentés tárgyáról.

A 9to5Mac beszámolója szerint az újabb nyom ismét az iOS miatt került napvilágra. Az operációs rendszerben egy olyan ikont találtak, ami megerősíti: valóban egy vékony, lekerekítettt, Home gomb nélküli iPad Prót várhatunk az Apple-től.

©

Ha hihetünk az ábrázolásnak, akkor az is kiderült, hogy az eszköz jobb oldalára került a hangerő, a tetejére pedig a ki- bekapcsoló gomb. A kijelző nem foglalja el az egész "előlapot", sőt, a keret még egy kicsit nagyobb is lehet, mint ahogy azt az ikonon látjuk.

A további pletykák szerint USB-C lesz majd a készüléken, a fülhallgatónak szánt jack aljzat viszont kikerült belőle. Az biztos, hogy a héten ki fog derülni, mit tartogat nekünk az Apple, a cég ugyanis október 30-án kedden New Yorkban rántja majd le a leplet az érkező iPad Próról és a frissített Macekről.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Minél több "hitetlent" akart megölni a Németországban lekapcsolt 11 terrorista

Minél több "hitetlent" akart megölni a Németországban lekapcsolt 11 terrorista

Betiltják a katonai jellegű fegyvereket Új-Zélandon a terrortámadás után

Betiltják a katonai jellegű fegyvereket Új-Zélandon a terrortámadás után

Őrizetbe vették Michel Temer volt brazil elnököt korrupció gyanújával

Őrizetbe vették Michel Temer volt brazil elnököt korrupció gyanújával

Halálos fenyegetést kapott az új-zélandi miniszterelnök a christchurchi mészárlás nyomán

Halálos fenyegetést kapott az új-zélandi miniszterelnök a christchurchi mészárlás nyomán

Nagy bajban a legnagyobb hazai magánnyugdíjpénztár

Nagy bajban a legnagyobb hazai magánnyugdíjpénztár

Ha kell, ölben viszik fel a stúdióba Marsi Anikót a balesete után

Ha kell, ölben viszik fel a stúdióba Marsi Anikót a balesete után