Az év bukása lesz? Sokat ígért, de keveset adhat a holografikus kijelzős mobil
Megoszlanak a vélemények arról, mennyire sikerült jól a RED Hydrogen One nevű mobilja. A cég a holografikus kijelzőt emlegetve reklámozta a mobilt az elmúlt több mint egy évben, az elő tesztek szerint viszont nem sikerült túl jól a dolog. Annyira egészen biztosan nem, hogy 370 ezer forintot megérjen a dolog.
hvg.hu
Több mint egy év várakozás és találgatás után végre kiderült: november 2-ától válik elérhetővé a RED legelső okostelefonja, a Hydrogen One. A cég bejelentése szerint 1295 dollárba (kb. 370 ezer forint) kerül majd, ami 100 dollárral (kb. 28 ezer forint) magasabb ár, mint amit korábban belengetett a RED.
A mobilban mindezért cserébe ráadásul nem is a legújabb processzor dolgozik: mivel eleve korábban jelent volna meg az eszköz, az erőt a Snapdragon 835-ös processzor adja neki, ami a tavalyi csúcskategóriás mobilokban kapott helyet. A csúcsminőségű kamerákat gyártó cég emellett korábban több részletet is elárult a közelgő mobilról, amelynek egyik legjobban várt érdekessége a holografikus kijelző. Ennek hasznosságáról viszont megoszlanak a vélemények.
RED
A The Verge újságírója egy héten át tesztelte a készüléket, ami alapján úgy tűnik, a telefon sokkal inkább egy csúnya mellényúlás, mint egy valóban hasznos és használható készülék. Az 5,7 colos WQHD-felbontású LCD-kijelzőn a beszámoló szerint ugyan fel lehet fedezni azt a célt, amit a RED eredetileg szánt a készüléknek, összességében azonban messze nem hozza azt a szintet, amit a beharangozások után elvárhatnánk tőle.
A kijelző pont olyan, mint bármelyik másik kijelző a piacon, és csupán a RED saját webshopjából letölthető alkalmazások és filmek esetében láthatjuk a holografikus megjelenítést. Illetve az általunk 4V-ben készített fotókon, ami viszont pontosan olyan, mint azok a furcsa, "holografikus" kulcstartók és képeslapok, amiknél egy másik betekintési szögből másfajta eredményt láthatunk.
A 4V vagy 4 View a RED fejlesztése, ami annyiban tér el a 3D-től, hogy kettő helyett négy képből állítja össze a végeredményt, amely megtekintéséhez nincs szükség 3D-s szemüvegre.
Más véleményen van a telefon kapcsán a CNet. Az ő tapasztalatuk szerint a készülék nagyon jó minőségű fotókat és videókat készít, valamint a hangrögzítése is ezen a szinten mozog. Méretileg ugyan nem a megszokott vékonyságú, ezért viszont kapunk is cserébe valamit: némi modularitást. Jövőre érkezik majd bele egy még jobb optika és érzékelő. A 4V-tartalmak is rendben vannak, de az ilyen módban készített felvételeket egyelőre sehol sem lehet megosztani, csak a saját fejlesztésű HoloPix alkalmazásban.
Összességében úgy látják, a készülék sokkal inkább egy 3D-s kamera, amivel telefonálni is lehet, mintsem egy telefon, amivel ilyen felvételeket lehet készíteni. A kamera alkalmazás kapcsán megjegyzik: jó néhányszor lefagyott a teszt során, így ezzel (is) akadhatnak problémák.
Arról nem is beszélve, hogy a 2D-s videók ugyan jól néznek ki, és a 4K-s videórögzítési módnak is örülhetünk, 4K-ban azonban csak 30 képkocka/másodperces rögzítési mód lehetséges, a 60 fps-t már nem viszi a mobil. Pedig az iPhone Xs vagy a Galaxy Note9 képes ilyesmire, így ebben a tekintetben lemarad a konkurencia mögött a RED. Ami azért is szomorú, mert egy kameragyártóról van szó. Ráadásul kevés fénynél jóval zajosabb a kép, mint az említett mobiloknál.
RED
A Gizmodo tesztelői szitnén nem ájultak el a 4V-kijelzőtől. Bár a RED szerintük jól összerakta a mobilt, valójában a holografikus kijelző nem sokkal tud többet, mint a Nintendo 3DS konzol képernyője. Hiába a nagy felbontás, ha a 2D-s megjelenítésből 3D-s megjelenítésre kapcsolunk át, sokat romlik a minőség, és látszódni kezdenek a pixelek.
A fotók készítésénél gyengébb képminőséget tapasztaltak, mint amit egy Google Pixel 3 képes produkálni, így szerintük a mobil 4V-kijelzője önmagában nem elég ahhoz, hogy a vásárlók megvegyék a 370 ezer forintos készüléket.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.