Balogh Csaba
Balogh Csaba

A szokásosnál jóval több fiatal szakember jelent meg a a Hírközlési Tudományos Egyesület éves konferenciájának estéjén, ezúttal Balatonalmádiban. Az informatikai és telekommunikációs szektorba törekvő egyetemisták a Huawei itthon ötödik éve működő „magvető” programjának résztvevői voltak.

Most, az amerikai-kínai vámháború kellős közepén mutatkozik meg igazán, mi értelme van a globalizációnak és a szakmai kapcsolatok globális kiépítésének – mondta Gecse Mariann, a Huawei Technologies Hungary kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója csütörtökön este, egy Balatonalmádiban tartott találkozón, ahol a vállalat Seeds for the future (A jövő magvai) programjának résztvevői gyűltek össze. Azokról az egyetemistákról van szó, akiket az elmúlt évek során a Huawei – tanulmányi eredményük, illetve oktatói ajánlások alapján – meghívott egy-egy közel háromhetes kínai útra.

Az informatikai szakokról kiválogatott hallgatók egy hetet a pekingi Idegennyelvi Egyetemen tölöttek a knai kultúra – a nyelv, a kaligráfia és a tajcsi mozgásforma – tanulmányozásával, majd két hétig Dél-Kínában, a Huawei központjában kaptak továbbképzést olyan, modern infokommunikációs technológiákról, mint az 5G hálózatok és a dolgok internete.

A világszerte már 2009 óta létező, Magyarországon 2014 óta működő program elsőre csupán egy jól péerezhező társadalmi felelősségvállalási akciónak tűnik. De a találkozón járva azért érezni lehetett a levegőben, hogy ennél jóval többről van szó. A programmal a Huawei még idejekorán utat találhat a legjobb informatikusokhoz, ráadásul – ahogy ez több magyar diák beszámolójából is kicsengett – olyan élmény mentén, amely emberileg és szakmailag is meghatározó lesz. Gecse Mariann szerint ennek hazai haszna – kutatás-fejlesztési központ híján – elsősorban nem a munkaerő-toborzásban mutatkozik meg, habár nemzetközi téren ez is jelentős. Ezt senki nem mondta, de a beszélgetések mögül egyértelműen felsejlett: Magyarországon az sokkal fontosabb előny, hogy az elmúlt évek résztvevőivel egy olyan nexust sikerült kialakítani, hogy a Seeds-program mindkét oldalán ülők – az egyetemisták és tanárok, illetve a Huawei – szívesen és aktívan keresik később is egymást, ha felmerülnek akár továbbképzési, akár fejlesztési projektlehetőségek.

A kommunikációs igazgató szerint az ilyesmi aktív kapcsolatok korábban csak előnynek tűnt, de a Trump-adminisztráció által hajtott kereskedelmi háború idején egy kínai nagyvállalat számára a túlélés kulcsai lehetnek. Már csak azért is, mert jó eséllyel válnak belőlük olyan szakemberek, akik pontosan értik, érzik a globalizáció előnyeit. Éppen ezért a Huawei tervezi a program folytatását.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
"Mocskos hazugok" - Michael Jackson lánya tagadja, hogy öngyilkosságot kísérelt volna meg

"Mocskos hazugok" - Michael Jackson lánya tagadja, hogy öngyilkosságot kísérelt volna meg

Indulhat a gyártás, jön a 12 GB RAM – több memória kerül a telefonokba, mint a laptopokba

Indulhat a gyártás, jön a 12 GB RAM – több memória kerül a telefonokba, mint a laptopokba

Ismered a „csúcsidődet”? Ha akkor dolgozol, sokkal produktívabb lehetsz!

Ismered a „csúcsidődet”? Ha akkor dolgozol, sokkal produktívabb lehetsz!

Vér folyt a Ryanair Glasgow–Tenerife-járatán – videó

Vér folyt a Ryanair Glasgow–Tenerife-járatán – videó

Meglepheti, bár logikus: azért beszélünk ma máshogy, mert az őseink elkezdtek mást enni

Meglepheti, bár logikus: azért beszélünk ma máshogy, mert az őseink elkezdtek mást enni

Két stadion építése is drágult, de már a szemünk sem rebben az összeg láttán

Két stadion építése is drágult, de már a szemünk sem rebben az összeg láttán