Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Világszerte növekedett a várható élettartam 1950 és 2017 között: a nőknél 52,9-ről 75,6 évre, a férfiaknál 48,1 évről 70,5 évre – derül ki egy új tanulmányból.
A Global burden of disease (Betegségek globális terhei) című jelentés a The Lancet című orvostudományi folyóiratban jelent meg. Csak az egyes országokra vonatkozó adatokat tartalmazó függelékek több ezer oldalt tesznek ki. A szerzők a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával elemezték a világ 195 országának adatait.
A legnagyobb előrelépés 1950 és 2017 között a gyermekhalandóság területén történt: ezer élveszülésre világszerte 38,9 haláleset jut a korábbi 2016 halálesethez képest. Ugyanakkor 2017-ben még mindig 5,4 millió öt év alatti gyerek halt meg.
A közelmúltban zajlott pozitív változások azonban lelassultak, és a jövőben nem lehet ezekre számítani a tanulmányt szerző Christopher Murray, a Washingtoni Egyetem kutatója és munkatársai szerint. "A konfliktusok, például háborúk és a terrorizmus egyre nagyobb növekvő veszélyt jelentenek a globális egészségre. Az ezekhez köthető áldozatok száma 2007 és 2017 között 117 százalékkal növekedett. Ennek a korszaknak az egyik meghatározó járványa az ópiátfüggőség, amely érintettjeinek száma 2017-ben négymillióval növekedett, és 110 ezren haltak meg benne" – írták a kutatók.
A halálesetek négy leggyakoribb oka négy elkerülhető rizikófaktor: a magas vérnyomás, a dohányzás, a magas vércukorszint és a túlsúly, valamint az elhízás. Ezek az összes, 55,9 millió haláleset 51,5 százalékát okozták.
A 2017-ben bekövetkezett halálesetek 73,4 százaléka nem fertőző betegségekre vezethető vissza. Első helyen a szív- és érrendszeri megbetegedések (17,8 millió áldozat) állnak, ezeket követi a rák (9,6 millió elhunyt) és a krónikus légúti betegségek (3,9 millió halálos áldozat). A túlsúly és elhízottság világszerte terjedőben van, több mint egymillió ember hal meg évente a kettes típusú diabétesz következtében.
A nem specifikus derékfájás, fejfájás és depresszió a rokkantság leggyakoribb oka 2017-ben. Míg ez már három évtizede megfigyelhető trend, a diabétesz időközben felkerült a negyedik helyre. 2017-ben a krónikus és fájdalmas háti panaszos esetek számát 246 millió becsülték. 995 millió embernek vannak fejfájásból eredő problémái, és 258 millióval növekedett a depressziós betegek száma.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának tudományos témákkal is foglalkozó Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az új trükkel még a szemfülesebbek is belesétálhatnak a csalók csapdájába.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.