szerző:
hvg.hu

A világ legerősebb számítógépében 2,4 millió processzormag van, a másodikban "csak" 1,6 millió.

Júniusban okkal ünnepelhettek az amerikai Oak Ridge Nemzeti Laboratóriumban, a szakembereknek ugyanis sikerült elkészíteniük a világ legerősebb szuperszámítógépét, átvéve ezzel a vezetést a kínaiaktól. A 200 petaflopos gépnek a júniusi teszten sikerült elérnie a másodpercenkénti 122,3 petaflopos számítási sebességet, amit mostanra 143,5 petaflopra tornásztak fel. A Summit névre keresztelt gép azonban mostantól nincs egyedül, megérkezett mellé a Sierra is.

A két gép pedig nemcsak fizikailag van egy helyen, de a toplista élét is együtt uralják. Mindez azt is jelenti, hogy mostantól az Egyesült Államokban van a világ két legerősebb szuperszámítógépe. A Sierra nevű eszköz 1,6 millió processzormagból épül fel (szemben a Summit 2,4 millió processzormagjával). A két gépben közös, hogy mind a kettő az IBM Power9 processzorokat használja az Nvidia Tesla V100-as gyorsítóchippel.

©

Bár a Sierra eddig "csak" 71,6 petaflop teljesítményre volt képes, egy frissítésnek köszönhetően ez 91,6 petaflop lett. Ezzel pedig sikerült maga mögé utasítania a kínai TaihuLight nevű szuperszámítógépet.

Az amerikai kormány 2017-ben mintegy 258 millió dollárt kötlött a szuperszámítógépek fejlesztésére, amit az IBM, a Cray, az AMD, az Intel és az Nvidia végzett el. A gépek segítségével olyan kutatási területek gyorsulhatnak fel, mint a rákkutatás, az éghajlatváltozás vagy a nukleáris fúzió.

A világ tíz legerősebb szuperszámítógépéből egyébként öt amerikai, kettő kínai, egy svájci, egy német és egy japán fejlesztés. Persze ez a verseny csak addig érdekes, amíg létre nem hozzák a világ első, valóban működő kvantumszámítógépét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Az óceán közepén hánykolódott a nő, akit állítása szerint az iPhone-ja mentett meg

Az óceán közepén hánykolódott a nő, akit állítása szerint az iPhone-ja mentett meg

Rogán a tüntetőkről: A balhé szándéka vezérli őket

Rogán a tüntetőkről: A balhé szándéka vezérli őket

Hihetetlen, de bejelentették: megvan a gén, amit ha kikapcsolnak, bármennyit ehetünk, nem fogunk elhízni

Hihetetlen, de bejelentették: megvan a gén, amit ha kikapcsolnak, bármennyit ehetünk, nem fogunk elhízni

Kinek jó Kósa túlóratörvénye? A dolgozóknak nem, de az államnak és pár óriásnak nagyon

Kinek jó Kósa túlóratörvénye? A dolgozóknak nem, de az államnak és pár óriásnak nagyon

Kórházigazgatótól a prostituáltig: ezek a legnagyobb és a legkisebb presztízsű szakmák

Kórházigazgatótól a prostituáltig: ezek a legnagyobb és a legkisebb presztízsű szakmák

Elvesztette a kisbabáját, mégis a szüléshez kapcsolódó hirdetésekkel bombázza a Facebook

Elvesztette a kisbabáját, mégis a szüléshez kapcsolódó hirdetésekkel bombázza a Facebook