Persze arra, hogy ezt a fajta fejlett technológiát mi is használni tudjuk, valószínűleg még várni kell, a Google legalábbis az elterjedéséről, illetve széles körben való használhatóságáról egyelőre semmi konkrétumot nem mondott. Ettől függetlenül már most is jó néhány feladatot adhatunk neki, a Google pedig úgy döntött, ezt egy igazán autentikus karácsonyi reklámban teszi még nyilvánvalóbbá: újraforgatták a Reszkessetek, betörők!-et, méghozzá Macaulay Culkinnal.
A 38 éves színész visszatért az ikonikus házba Kevin McCallisterként, akit a szülei otthon felejtettek a vakáció idejére. Kevin így a Google Home Hubot hívja segítségül, vele bővíti a bevásárlólistát, védi meg a házat és intézi el a pizzafutárt úgy, ahogy csak ő tudja – a legendás mondattal:
Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!
Az egyperces videó minden pillanata zseniális.
Aki pedig ennél is többre vágyik, annak érdemes lehet megnéznie, hogyan készült maga a reklám:
„Oktatás, egészségügy, humántőke, infrastruktúra. Ezeket biztosan meg kell finanszírozni. És ekkor fog kiderülni, hogy gyakorlatilag semmi másra nem marad pénz.” Pogátsa Zoltán szerint a tanárok bérét meg kellene háromszorozni, Mészáros Lőrinc vagyonát viszont csak egyszet lehet elvenni. A közgazdászt Kacskovics Mihály Béla kérdezte.