Megkapta a gyártási engedélyt a világ leghosszabb repülőgépe
Megkezdődhet a repülőgépbe oltott léghajóra emlékeztető Airlander 10 gyártása, miután a világ leghosszabb repülője megkapta a gyártási engedélyt.
hvg.hu
Az utasszállító gyártása az után kezdődhet meg, hogy a prototípus, az Airlander 10 sikeresen befejezte a tesztrepüléseket. A kísérletek nem mindig voltak sikeresek, 2017-ben egy Airlander megsemmisült.
A hibrid repülő a tervek szerint a következő évtized elejétől szállíthatja majd az első fizető utasokat. Egy-egy Airlander értéke 32 millió font körül van. A propellerekkel hajtott, 20 tonnás repülő hossza 92 méter, szélessége pedig 43 méter. Az Airlander 10-es 150 kilométeres utazósebességre képes.
Egy videó a felszállásról:
Az Airlandert nem a kispénzű utasoknak szánják, ez a lenti videóból is kiderül:
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.