szerző:
hvg.hu

Meglepő módon nem az HBO-t, nem is Amazon Prime Videót és még csak nem is a Hulut tartja fenyegetésnek a Netflix, hanem az egyik legsikeresebb keresztplatform játékot, a Fortnite-ot.

A Netflix nagyobb fenyegetésnek tartja a Fortnite-ot, mint például az HBO-t – derült ki a cég negyedik negyedéves pénzügyi jelentésével párhuzamosan. A Netflix tehát nem feltétlenül a hasonló streaming szolgáltatásokban látja a konkurenciát, hanem bárki másban, aki szórakoztató tartalmakat képes adni a felhasználóknak, azaz segít eltölteni a szabadidejüket.

A mobilipar szakértői már 2012-ben figyelmeztettek arra, hogy kihívást jelenthet a televíziózás számára a mobil alkalmazásokkal töltött idő, és mindössze néhány évre volt szükség ahhoz, hogy az alkalmazásokkal töltött idő meghaladja a tévénézését. A Fortnite remekül lovagolta meg ezt a változást: ma már több mint 200 millió felhasználót számlál (a Netflixé körülbelül 139 millió).

A Fortnite olyan „hely” lett – írta az egyik technológiai szakértő múlt év végén a blogján –, ahol már nemcsak játszani, hanem „lógni” is lehet a haverokkal, a játék felváltotta a gyerekek és a fiatal felnőttek számára a bevásárlóközpontot vagy a Starbucksot. Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy a Fortnite valós veszély a Netflix számára, hiszen ha a felhasználók egy virtuális térben lógnak a barátokkal, akkor kevesebb időt töltenek videotartalmak streamelésével.

©

Miután egy nap 24 órából áll, csak adott időt lehet szórakozásra fordítani, így a Netflix – állítja a cég első embere – saját szolgáltatásának javításával próbálja megszerezni a felhasználók figyelmét. Kevésbé fog fókuszálni az olyan szolgáltatókra, mint az Amazon, a Disney vagy a WarnerMedia. Mindez jól hangzik, a valóság viszont az, hogy a Netflix közvetlenül versenyez az olyan szolgáltatásokkal, mint a felsoroltak, elsősorban az anyagiak miatt. A Magid média-tanácsadó cég kutatása szerint az amerikai fogyasztók havonta 38 dollárt hajlandók összességében költeni streaming szolgáltatásokra, ami azt jelenti, hogy a felhasználóknak választaniuk kell. Ráadásul a Netflixnek új és jól finanszírozott versenytársakkal kell szemben néznie a Disney és a WarnerMedia előfizetéses VoD (video on demand) szolgáltatásaiban, amelyek idén fognak bemutatkozni. Szóval nem biztos, hogy a Fortinite-től kell igazán félni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Oroszországnak kémkedhetett a belga katonai elhárítás vezetője

Oroszországnak kémkedhetett a belga katonai elhárítás vezetője

Szobrot is kaphat Széll Kálmán

Szobrot is kaphat Széll Kálmán

Barbie rózsaszín ez a 700 lóerős Lamborghini, de nem ezért vitték el a rendőrök

Barbie rózsaszín ez a 700 lóerős Lamborghini, de nem ezért vitték el a rendőrök

„Egy válságzóna peremén vagyunk, de én nem látok mélyszegénységet”

„Egy válságzóna peremén vagyunk, de én nem látok mélyszegénységet”

Ebből baj lesz: kész a mesterséges intelligencia, ami hihető álhíreket ír

Ebből baj lesz: kész a mesterséges intelligencia, ami hihető álhíreket ír

Egy névelő okozott lengyel-izraeli válságot

Egy névelő okozott lengyel-izraeli válságot