Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A sokak kedvencévé vált egykori iPhone SE kapcsán egy neves tervező eljátszott a gondolattal, hogy milyen lehetne az iPhone XE, amit hasonló meggondolás alapján készítene el az Apple.
Az iPhone SE – elfogadható kompromisszumokkal – lehetővé tette, hogy a vékonyabb pénztárcájúak is beléphessenek az iPhone-világba. Nagy sikere volt a készüléknek, és sokáig úgy tűnt, hogy az utódja, az iPhone SE2 is napvilágot láthat. Ez utóbbiból már nem lesz semmi, de hátha az Apple úgy gondolja, hogy érdemes lenne egy igazán modern olcsó iPhone-t elkészíteni, mondjuk iPhone XE néven (E = extrém, effektív, elegáns).
A neves dizájner, Antonio De Rosa készített egy koncepciót, ami azt mutatja, milyen lehetne ez a készülék. A dizájnja az iPhone SE-re és az iPad Próéra emlékeztet, ez utóbbival lehetővé válna a notch méretének lecsökkentése. Azért a szenzorsziget megmaradna, ugyanis az iPhone XE-nek lenne arcazonosítója. Az OLED kijelző 6,6”-es lehetne, 93,6 százalékos kijelző-test aránnyal, azaz igen vékonyak lennének a keretek – hát erre azért még egy kicsit várni kell az Apple-nél. A hátoldalon triplakamera lenne.
Egyelőre semmiféle információ, kiszivárogtatás nincs arról, hogy valóban terveznének ilyen készüléket, ennek ellenére érdemes elgyönyörködni a lenti videóban, és bízni abban, hogy talán szeptemberig (az idei iPhone-ok bemutatásáig) még meggondolja magát az Apple.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.