Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Tilos lehet a gázfűtés 2025-től az új építésű házakban az Egyesült Királyságban, csak a gázos főzőlapok maradhatnak – számolt be a BBC a brit pénzügyminiszter terveiről.
Philip Hammond tavaszi parlamenti beszámolójában vázolta fel a fosszilis tüzelőanyagok használatának megtiltását az új otthonok esetében. Az új házak fűtését más módokon, többek között hőszivattyúval és szigorú hőszigetelési szabványok bevezetésével oldanák meg.
A gázfűtés tilalma annak a tervnek a része, amellyel a pénzügyminiszter a globális felmelegedés miatt demonstráló fiatalok aggodalmaira akar választ adni. A környezetvédők örömmel fogadták a tervet, ám szerintük Hammond a legnagyobb kihívásokkal, a közlekedésből származó kibocsátással és a már meglévő, környezetszennyező épületekkel nem foglalkozott, pedig az utóbbiak teszik ki a lakásállomány döntő részét még évtizedekig.
Philip Hammond a légi közlekedésből származó szennyező anyagok ügyében konzultációkat folytat arról a tervről, amely szerint a légitársaságokat arra köteleznék, hogy ajánljanak fel az utasoknak az útjaik miatti szennyezés ellensúlyozását szolgáló – például faültetési – programokat.
A Greenpeace szerint inkább meg kellene adóztatni a sűrűn repülő utasokat. A környezetvédelmi szervezet szerint további, komoly intézkedések és komoly összegek kellenek ahhoz, hogy az elavult házak ügyét megoldják vagy a járműveket elektromosra cseréljék. Úgy vélik, az például jó kezdés lenne, ha 2030-tól megtiltanák az új benzines vagy dízelautók eladását.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.