szerző:
hvg.hu

Hiába jóval kisebb, diszkrétebb egy kameralyuk, mint egy szenzorsziget, sokan nem teljesen elégedettek azzal, hogy mégiscsak zavarja picit a Galaxy S10-ek Infinity kijelzőjét. Az alábbi app a redditről gyűjti össze azokat a háttérképeket, amelyek elrejtik a kijelző „csúfságát”.

Valamit a Samsung is sejthetett a kameralyukkal kapcsolatban, ugyanis a hivatalos háttérképek is elrejtik ezt, nem sokkal később pedig egy felhasználó készített – sorozatokból, rajzfilmekből vett figurákat felhasználva – lyukrejtő háttérképeket. De nem csupán az ő fantáziáját indította be ez a kihívás, a redditen csak úgy sorjáznak az érdekesebbnél érdekesebb háttérképek.

Úgy tűnik, egy új „sportág” született, és mostanra pedig már akkora lett a kínálat, hogy egy app, a Hidey Hole kifejezetten arra vállalkozott, hogy összegyűjti a redditen megjelenő lyukrejtő háttérképeket, hogy legyen miből választania annak, akinek Galaxy S10-e (S10e-je, S10+-a) van, ez ugyanis feltétele az app letöltésének. Olyannyira, hogy a Google Playben elérhető alkalmazás leírásában kifejezetten szerepel, hogy az app problémát okozhat, ha egyéb eszközre töltik le.

©

A Galaxy S10-ek Magyarországon is elérhetőek, és a meglehetősen borsos ár ellenére nagy az érdeklődés irántuk. Olyannyira, hogy például az előrendelési időszak alatt sokkal több Galaxy S10-re csaptak le, mint egy évvel korábban, a Galaxy S9-re.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A magyar írók harmada online egyáltalán nem kommunikál a rajongókkal

A magyar írók harmada online egyáltalán nem kommunikál a rajongókkal

A szudáni elnök szerette a készpénzt – 130 millió dollár volt a rezidenciáján

A szudáni elnök szerette a készpénzt – 130 millió dollár volt a rezidenciáján

Kémvád ide vagy oda, kilőtt a Huawei

Kémvád ide vagy oda, kilőtt a Huawei

Melyik amerikai elnököt látták a Káma Szútrával a kezében?

Melyik amerikai elnököt látták a Káma Szútrával a kezében?

Kacifántos a motoros kötelező biztosítás, akár horrorára is lehet

Kacifántos a motoros kötelező biztosítás, akár horrorára is lehet

Ötmillióba is fájhat a húsvéti ittas vezetés

Ötmillióba is fájhat a húsvéti ittas vezetés