Már az újabb gépére is felteheti a Windows nagy klasszikus fájlkezelőjét

A GitHub után a Microsoft Store-ba is bekerült a Windows 3.0-val bemutatkozó egykori Windows File Manager újjáélesztett változata. Windows 10-es rendszeren is nosztalgiázhatunk vele.

  • hvg.hu hvg.hu
Már az újabb gépére is felteheti a Windows nagy klasszikus fájlkezelőjét

Megjelent a Windows Store-ban (a Microsoft windowsos alkalmazás-áruházában) az egykori Windows 3.0 fájlkezelője, a Windows File Manager. Ez volt az első grafikus felületű fájlkezelő, amelyen állományokat lehetett elérni, mozgatni, rendezni. A Windows 3.0 után a Windows 95-ben, a Windows 98-ban és a Windows ME-ben is helyet kapott, a Windows NT 4.0-ban viszont a Windows Explorerrel (Windows Intézővel) helyettesítették, bár a File Manager ebben a verzióban még elérhető maradt.

Később lassan feledésbe merült, egészen addig, amíg a múlt évben, néhány hónappal azután, hogy a Microsoft felvásárolta a GitHubot, elérhetővé vált itt a File Manager forráskódja, azokkal a frissítésekkel együtt, amelyek lehetővé tették, hogy a fájlkezelő Windows 10-es rendszereken fusson.

Microsoft

A Windows 10-es File Manager app Craig Wittenberg mérnök munkája. Wittenberg 37 évig dolgozott a Microsoftnál szinte minden témán a Word for Windows 2.0-tól kezdve egészen az Azure-ig. A mérnök File Manager átdolgozása során arra törekedett, hogy minél inkább megőrizze a fájlkezelő eredeti megjelenését, és az egykori érzést a vele való munka során. Az appot korábban a GitHubról lehetett letölteni, most viszont már a Microsoft alkalmazás-áruházából is telepíteni lehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.