Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Samsung az előzetes beharangozó után hétfőn végre közzétette a 2019 első negyedévére vonatkozó pénzügyi jelentését.
Nagyot fordult a világ egyetlen év alatt a Samsunggal. Míg 2018 áprilisában minden idők legerősebb negyedévét tudhatták maguk mögött pénzügyi szempontból, addig 2019 április elején előzetesen annyit lebegtettek meg, hogy 60 százalékkal csökkent a cég nyeresége. Persze veszteséget még így sem termeltek, de az adatok így is kiábrándítóak.
Hétfőn este ugyanis közzétette legújabb pénzügyi jelentését a Samsung, amiből kiderült, a cég működési eredménye 2019 első negyedévében 5,4 milliárd dollár lett, ami jóval kevesebb a tavaly ilyenkor bejelentett 14,7 milliárd dollárhoz képest. Mindez az esés nagyban köszönhető annak, hogy a memóriachipek piacán 23 százalékos csökkenést hoztak össze, de a vártnál rosszabbul teljesített a cég mobilos és fogyasztóelektronikai részlege is.
A vállalat szerint ugyanakkor a februárban bemutatott Galaxy S10 készülékek jól fogynak, a középkategóriás A-sorozattal együtt pedig azt várja, hogy az év további részében emelkedni fognak az eladási számok.
Összességében a cég negyedéves bevétele 13,5 százalékkal csökkent, így 45,1 milliárd dollárt értek el.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.