Lecsapott a fűárusító appokra a Google

Megváltoztatta a Play áruház tartalmi irányelveit a Google, ennek értelmében tiltólistára került minden olyan alkalmazás, amellyel marihuánát lehet vásárolni.

  • hvg.hu hvg.hu
Lecsapott a fűárusító appokra a Google

Míg a legtöbb helyen tiltott, néhány országban már legalizálták a marihuánát, az intézkedések után pedig több olyan alkalmazás is megjelent az androidos Play áruházban, melyekkel fűhöz juthatnak a letöltők.

Hogy az üzlet pontosan mióta virágzott, nem ismert, de a Google váratlanul úgy döntött: az ilyen programoknak semmi keresnivalójuk az alkalmazásboltjukban. A tiltás a tartalmi irányelvek megváltoztatásával lépett életbe, amely kimondja, a kérdéses appok nem tehetik lehetővé, hogy használóik (közvetlenül) marihuánához jussanak általuk. A Google kalapácsa azokra a programokra is lecsapott, amik a rendelt fű kiszállításában nyújtottak segítséget.

Az Android Police megjegyzi, hogy azok az alkalmazások, amelyek "csak" tudnivalókkal szolgálnak a készítményeket illetően, maradhatnak. A portál ki is emel két szolgáltatást, szerintük a tiltás kifejezetten erre a kettőre vonatkozik.

Hogy a tiltás mennyire válik be, még nem tudni, de a fejlesztők kedvét ilyesmi aligha fogja elvenni, hogy új ötleteket találjanak ki a szabályzat megkerülésére. Érdekesség, hogy az Apple boltjában is megtalálhatók ilyen appok, habár azok egyike sem ad lehetőséget közvetlen vásárlásra, a felhasználókat minden esetben egy webshopokba irányítják.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.