Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Meglepően hamar elérhetővé tette a magyar felhasználók számára is a Niantic új játékát, amely Harry Potter varázsvilága körül forog.
Hónapokkal korábban jelentette be a Niantic, a nagy sikerű Pokémon Go fejlesztője, hogy új játékon dolgoznak, amely a Harry Potter világára épül, és amelyben a varázslásé a főszerep. A program végre hozzánk is megérkezett.
A Harry Potter: Wizzards Unite az amerikai és kanadai felhasználók számára vált elsőként elérhetővé, de ők is csak néhány napja, hogy megkapták. A magyaroknak tehát ezt a néhány napnyi különbséget kellett kibírniuk, hogy ők is letölthessék.
Az Androidra és iOS-re egyaránt fizetés nélkül tölthető programban ugyanúgy mászkálniuk kell a játékosoknak, majd a környezetükben előforduló lényeket a telefon kameráját és különféle varázslatokat használva legyőzni. A felhasználók saját profilt hozhatnak létre (ezt a program minisztériumi igazolványnak nevezi), amelyen feltüntethetők az eddig elért eredmények, a játékos szintje és varázspálcájának típusa is.
A visszajelzések egyelőre vegyesek, az androidos Play Store-ban jelenleg 4,2 csillagon áll a legmagasabbnak számító 5-ből. Többen az összetettségét dicsérik, de olyanok is akadnak, akiknél – elmondásuk szerint – alkalmanként újraindul. A játékot mi is letöltöttük, de eddig ilyesmit nem tapasztaltunk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.