szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A brit tudósok szerint az elöntött otthonunk miatt pánikbetegek lehetünk.

A brit kutatásban 7500 személy mentális egészségre voltak kíváncsiak, és arra jutottak, hogy akiknek az otthonát természeti csapás érte, azoknál 50 százalékkal gyakoribb a szorongás, a pánikbetegség, vagy az öngyilkosságra való hajlam – írja a Sky News.

A felmérés szerint ez azokat is érinti, akiknek a lakása csak csekély mértékben károsodott. Hilary Graham, a York-i Egyetem egészségtudományi professzora főként két okra vezette vissza a betegségek kialakulását: egyrészt az anyagi kárra, másrészt a biztonságérzetük elvesztésére. "Hiszünk abban, hogy a megszokott környezetünkben biztonságban vagyunk, és holnap, vagy holnapután ez ugyanígy lesz" – fogalmazott.

Graham szerint a katasztrófákban elveszett személyes tárgyak miatt is érezhetik úgy magukat a károsultak, hogy az otthonuk már nem biztonságos.

A kutatáshoz az adatokat még 2013-2014 telén rögzítették, majd dolgozták fel a York-i Egyetem és a Nemzeti Társadalomkutatási Központ kutatói. Azon a télen 4,2 millió árvíz-figyelmeztetést adtak ki az Egyesült Királyságban, és több mint 10 ezer ház került víz alá.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Jó hírt kapott a Richter

Jó hírt kapott a Richter

Mennyire erős mobil a Huawei Mate 30 Pro? Letesztelték, íme az eredmény

Mennyire erős mobil a Huawei Mate 30 Pro? Letesztelték, íme az eredmény

Magyar állampolgár lett a menekült lány, akiről film is készült

Magyar állampolgár lett a menekült lány, akiről film is készült

Itt egy ismeretlen kis cég, amelytől 4 milliárd dollárért rendelt autókat az Amazon

Itt egy ismeretlen kis cég, amelytől 4 milliárd dollárért rendelt autókat az Amazon

32 ezer forint helyett 0 forint: 6 nagyszerű Batman játékot tölthet most le fizetés nélkül

32 ezer forint helyett 0 forint: 6 nagyszerű Batman játékot tölthet most le fizetés nélkül

Már teszteli a Google a funkciót, amivel titokban kereshetünk a térképén

Már teszteli a Google a funkciót, amivel titokban kereshetünk a térképén