Videó: így képzelte el 2010-ben a Huawei, hogy mi lesz majd 2020-ban
Valamennyiünknek vannak vízióink a jövőről, de azért az mindenképp izgalmasabb, amikor egy bennfentes képzeli el, milyen vívmányok várhatók tíz év múlva a saját területén. A Huawei még 2010-ben készített egy videót a 2020-as év elképzelt, telekommunikációhoz kapcsolódó eszközeiről.
hvg.hu
Nap- és szélenergiát felhasználó állomások az utak mentén, önjáró autók, óriási, félig áttetsző képernyők mindenfelé – valahogy így képzelte el 2010-ben az akkor még igencsak távolinak tűnő 2020-at a világ legnagyobb távközlési vállalata, a Huawei.
A cég hivatalos YouTube-csatornájára kilenc évvel ezelőtt felkerült három és fél perces klipet a 2020-as olimpia, pontosabban az azon részt vevő egyik úszó foglalja keretbe. Az ő szemszögéből látjuk, hogyan hálózzák be az egész életét a technikai vívmányok. Ezek közül egyébként nem egy már meg is valósult (pl. szemmozgással irányítható weboldalak, autó szélvédőjére vetített információk, több képernyő szimultán használata, távdiagnózis stb.) Persze a látottakból nem mindenből lesz realitás 2020-ban, de az mindenképpen látszik, hogy a Huawei tulajdonképpen még csak nem is feszegette a lehetőségek határait.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.