Még az idén megérkezhet iPadre a Photoshop, de nem lehet felhőtlen az öröm

Csalódást okozott a bétatesztelőknek a Photoshop iPadre optimalizált, Rocket kódnéven futó változata: sok fontos funkció hiányzik belőle.

  • hvg.hu hvg.hu
Még az idén megérkezhet iPadre a Photoshop, de nem lehet felhőtlen az öröm

Még a tavalyi Adobe MAX konferencián jelentette be az Adobe, hogy elkészíti népszerű képszerkesztőprogramja, a Photoshop iPades változatát, azonban idáig nem kaptunk hivatalos értesítést az alkalmazás megjelenéséről, holott még az Apple is hirdeti (igaz, az app nem tölthető le).

A Bloomberg legújabb értesülése viszont megnyugtató, legalábbis ebből a szempontból. Úgy tudják, hogy az alkalmazást még idén elindítják, azonban – épp a határidő betartása érdekében – nagy az esély arra, hogy fontos funkciók hiányoznak majd belőle. Ezt egyébként a bétatesztelők egy kis csoportja is megerősítette, akik olyan funkciókat hiányoltak, mint a szűrők, a toll eszköz, az egyedi ecsetek könyvtára, a maszkok létrehozásának lehetősége, a RAW-szerkesztés stb. „A szolgáltatások szempontjából úgy tűnik, hogy ez a verzió nem valódi Photoshop” – panaszkodott az egyik tesztelő, a másik egyenesen kezdetlegesnek mondta, és inkább olyan iPades appokat ajánl, mint a Procreate vagy az Affinity.

Adobe

Maga Scott Belsky, az Adobe Creative Cloud divíziójának vezére is elismerte, hogy az alkalmazás megjelenésekor valóban hiányoznak majd bizonyos funkciók, de idővel bővül majd a lista. Viszont azt kiemelte, hogy az iPades alkalmazás mindegyik Photoshop-fájlt képes lesz kezelni, emellett olyan új eszközöket is felvillant majd, amelyek kihasználják az iPad natív jellemzőit. Szerinte az is okozhatta a félreértést (vagy mondhatnánk a nagy elvárásokat), hogy az Adobe a valódi (real) kifejezést használta az alkalmazás jelzőjeként, amit sok felhasználó teljes Photoshopnak értett.

Az Adobe november elején tartja Los Angelesben az Adobe MAX konferenciát, ahol további részletek derülhetnek majd ki az iPades Photoshopról.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.