6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Heliogen nevű cég olyan technológiát fejlesztett ki, amely segítségével 1000 Celsius-fok feletti hő is előállítható. A titok a napenergia és a mesterséges intelligencia együttes alkalmazásában rejlik.
Bill Gates is felfigyelt korábban arra a titokzatos társulásra, amely a napokban komoly áttörést ért el a napenergia felhasználásában: egy általuk tervezett napkemencét 1000 Celsius-fokra sikerült felhevíteniük. A Heliogen nevű cég érdekessége, hogy az extrém hő előállításához kizárólag tükröket és a mesterséges intelligenciát használja, amely a napfényt okosan, egyetlen pontra koncentrálja – számolt be az áttörésről az Engadget.
A startup szerint módszerükkel az acél- vagy az üveggyártásban is kamatoztatható technológiát sikerült szabadalmaztatniuk, így a világ legszennyezőbbnek kikiáltott iparágai környezetkímélő(bb) módon folytathatnák tevékenységüket. Az áttörés másik részét az jelenti, hogy az eljárás
kiválthatja a fosszilis tüzelőanyagokat, miközben általa a károsanyag-kibocsátás is csökkenthetőnek tűnik.
A Heliogen rendszere önmagában nem új, ilyen technológiák korábban is léteztek, azokkal viszont még lehetetlennek tűnt ekkora hőfokot elérni. A munka a napfény egy helyre történő koncentrálása miatt sem volt egyszerű, ám a mesterséges intelligenciával ez utóbbit is sikerült áthidalni. A Heliogen szerint a rendszer kifinomult technikájával tűpontos célzást tesz lehetővé, ezáltal a szélsőségesen magas hőmérséklet előállítása sem okoz gondot.
A céget egy Bill Gross nevű férfi alapította, aki azt állítja, eljárásuk nem termel szén-dioxidot, emellett olcsóbb a fosszilis tüzelőanyagoknál.
A Heliogent számos nagyvállalat és milliárdos támogatja, többek közt a Microsofttal óriási vagyonra szert tett Bill Gates is. Ő szerinte a vállalat komoly jövő előtt áll.
Ha érdeklik a fejlemények, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.