Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A felhasználók a mai naptól gyorsan és könnyen küldhetnek egymásnak kisebb-nagyobb összegeket a Viber alkalmazáson belül elérhető, magyar fejlesztésű szolgáltatás segítségével – adta hírül a Mastercard.
A Moneytou-t a világon elsőként a hazai felhasználók próbálhatják ki bankkártyájuk regisztrálásával, így később mindössze néhány érintéssel küldhetnek egymásnak pénzt telefonjuk segítségével.
A Mastercard Send technológiáján alapuló szolgáltatás árazása már korábban kiderült. A felhasználók havonta maximum 125 000 forintot, évente pedig maximum 780 000 forintot küldhetnek, de a kártyakibocsátó bank is meghatározhat további limiteket. Idén év végéig a Moneytou szolgáltatás kedvezményes tarifával működik:
Például 5000 forint hétfői átküldése esetén tehát – az átutalt összegen felül – 79 + 2000x0,015 = 109 forinttal terhelik be bankkártyát.
A Moneytou-t a következő napokban fokozatosan teszik elérhetővé valamennyi magyar Viber-felhasználó számára. A tervek szerint a közeljövőben további piacok Viber-felhasználóinál is aktiválják a szolgáltatást.
Ha máskor is tudni szeretne a Viber új funkcióiról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.