szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Világszerte komoly gondok jelentkeztek a Facebook és a hozzá szorosan kapcsolódó Instagram működésében.

Magyar idő szerint csütörtökön délután 3 óra körül történt valami a Facebookon, egy órával később pedig már kritikussá vált a probléma, amely miatt sokan nem tudják használni a Facebookot és az Instagramot. Vannak, akik csak bizonyos funkciókat nem érnek el – például nem tudnak új bejegyzést közzétenni –, mások be sem tudnak lépni a két szolgáltatás felületére.

A DownDetector státuszfigyelő oldal szerint a gond globális: az Egyesült Államok mellett Európa, sőt még Ázsia felhasználóinál is jelentkezik.

©

A felhasználói jelzések alapján úgy tűnik, bár a Messengerre kevesebben panaszkodnak, némi probléma az üzenetküldéssel is akad.

A Facebook-ökoszisztéma saját státuszfigyelő oldalán egyelőre nem jeleznek problémát.

Ha már így alakult, addig is érdemes ránézni egy új oldalra: már 200 000-nél is többen regisztráltak az anti-Facebookra.

Ha ez érdekes volt, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát. Ha tudja.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Európai kupaselejtezők lehetnek Magyarországon

Európai kupaselejtezők lehetnek Magyarországon

333 lóerővel érkezhet az új VW Golf R

333 lóerővel érkezhet az új VW Golf R

Újra leállították a román bajnokságot, ezúttal végleg

Újra leállították a román bajnokságot, ezúttal végleg