szerző:
hvg.hu

Biztonságosabbá teszi saját üzenetküldője, a Messages működését a Google. Az apphoz két újítás is érkezett, illetve érkezik.

Bár sokan a Facebookon, illetve a Mark Zuckerberg birodalmához tartozó egyéb szolgáltatáson beszélgetnek a másikkal, többen azért még mindig SMS-t is küldenek, például a Google Üzenetek (Messages) nevű alkalmazásával. A keresőcég szoftvere nem új, hiszen évek óta létezik, ám most két olyan újdonsággal is bővült, amikről érdemes szót ejteni.

A funkciók egyike az úgynevezett “Verified”, azaz ellenőrzött SMS, mely ugyanazt a célt szolgálja, mint a közösségi oldalak egyes profiljainál megtalálható pipa: a felhasználó biztos lehet benne, hogy a fiók egy valós személyé, és ő is kezeli azt. Az újdonság a Messages esetében az üzleti megkeresések esetén jön jól: a címzett ellenőrizheti, hogy az üzenet, amelyet megkapott, valóban attól a cégtől származik, amellyel társalog.

©

Szintén az SMS-ezők biztonságát szolgálja az az új spamszűrő, amellyel a gyanús és adathalász kísérleteket lehet időben felismerni. Ha a felhasználó olyan telefonszámról kap üzenetet, amelyet feltehetően csalás céljából hoztak létre, az app kis ablakban figyelmezteti őt. A szoftver használói jelenthetik is a megbízhatatlan számot, ha úgy döntenek.

Az ellenőrzött SMS funkciója először csak néhány országban, Amerikában, Indiában, Mexikóban és Brazíliában, valamint Nagy-Britanniában, Franciaországban, a Fülöp-szigeteken, Spanyolországban és Kanadában fog működni, később viszont máshol is elérhetővé teszik. A spamszűrőt több helyen már korábban bekapcsolta a Google, de Magyarország egyelőre nincs köztük.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bemutatták az amerikai űrhaderő egyenruháját, a fél internet ezen nevet

Bemutatták az amerikai űrhaderő egyenruháját, a fél internet ezen nevet

Australian Open: Fucsovics legyőzte a 13. kiemeltet

Australian Open: Fucsovics legyőzte a 13. kiemeltet

Egy igazi amerikai tragédia: Ezt akarta bemutatni új filmjével Clint Eastwood

Egy igazi amerikai tragédia: Ezt akarta bemutatni új filmjével Clint Eastwood

Ötszázmilliárd forintra lenne szüksége a magyar egészségügynek

Ötszázmilliárd forintra lenne szüksége a magyar egészségügynek

Megjelent a kínai koronavírus Ausztráliában is

Megjelent a kínai koronavírus Ausztráliában is

Schobert Norbert: A házasságokat a nők teszik tönkre, mert nem fogynak le szülés után

Schobert Norbert: A házasságokat a nők teszik tönkre, mert nem fogynak le szülés után