Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hosszú szünet után visszatért a rövid videóiról ismert Vine – csak már Byte néven. A platform és cél viszont maradt ugyanaz.
Már letölthető a 2016-ban megszüntetett Vine társalapítójának új alkalmazása, mellyel az előbbihez hasonlóan pár másodperces videókat lehet készíteni. A Byte szigorúan nézve előbbi utódjaként értelmezhető, hiszen a lényegen nem változtattak a fejlesztők: ebben is kifejezetten rövid felvételeket lehet rögzíteni és megosztani.
A Vine kifulladásához az Instagram szűnni nem akaró népszerűsége vezetett: bár utóbbit eredetileg a fotózáshoz találták ki, a videós rész beemelésével és folyamatos csiszolgatásával sokkal több felhasználót sikerült megszólítani. Mindez pedig ellehetetlenítette a Vine-t.
Kezdetben persze nem így volt, a szoftver ugyanis ígéretes appként kezdte pályáját. Egy idő után pedig a milliós követőkkel rendelkező Vine-sztárok is feltűntek benne. A koncepció a Twitter által kitaposott, szűk keretek közé szorított utat követte: az app azoknak tudott érdekes lenni, akik néhány másodpercben tudtak színvonalas videós tartalmat előállítani.
Dom Hofmann ötletének visszatéréséről tavaly áprilisban jelentek meg az első hírek, és noha a lépést hivatalosan nem ezzel indokolják, majdnem biztosra vehető, hogy a TikTok sikere győzte meg őket, van értelme másik appot piacra dobni. Ehhez persze az is kellett, hogy a videózás átalakuljon, és új igények fogalmazódjanak meg.
Az Androidra és iPhone-okra egyaránt elérhető app üzemeltetői fizetni is hajlandó azoknak, akik minőségi tartalmat állítanak elő, a felvételek pedig újabb regisztrálókat vonzanak be. Ennek részleteit azonban még nem ismerni, Hofmann és csapata erről későbbre ígért tájékoztatást.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.