Örülhet a Netflix, jövőre a csak streamelt filmek is kaphatnak Oscar-díjat

Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia változtatott az Oscar-jelölés szabályain, hogy azok a filmek is esélyesek legyenek a díjra, amiket a koronavírus-járvány miatt csak online tudnak bemutatni.

  • hvg.hu hvg.hu
Örülhet a Netflix, jövőre a csak streamelt filmek is kaphatnak Oscar-díjat

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a koronavírus-járvány a filmiparra is hatással van, a pandémia miatt ugyanis egyrészt megszakadtak a forgatások, másrészt késnek a premierek. Hogy meddig tart ki a világjárvány, nem tudni, de ha még néhány hónapig – erre pedig minden esély megvan –, akkor az jelentősen befolyásolhatja a jövő évi Oscar-gálát is.

Mindezt látják a filmes szakemberek is, ezért az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia vezetése egy nagyon komoly szabálymódosítás mellett döntött: bejelentették, 2021-ben azok a filmek is esélyesek lehetnek az Oscar-díjra, amelyeket csak online – tehát mozikban nem – mutatnak be.

Hagyományosan az Oscar-díj-jelölés alapfeltétele, hogy a legalább egy hétig játsszák a mozik az adott filmet. A filmszínházak azonban a járvány miatt világszerte bezártak, és egyelőre nem tudni, mikor nyithatnak újra. Arról nem is beszélve, hogy a még el nem készült, de az Oscarra szánt alkotásokat sem tudni, mikorra sikerül befejezni.

AFP / Angela Weiss

A stúdiók ezért arra kényszerülhetnek, hogy csak online mutassák be az alkotásaikat. Márpedig ha ez bekövetkezik, akkor a jelenlegi szabályok szerint nem kaphatnának Oscar-díjat sem, ami komoly érvágás lenne Hollywood számára.

A döntés akár előremutató is lehetne, hiszen ezzel az olyan gyártók, mint a Netflix vagy az Amazon is egyenlő esélyekkel indulhatnának a mozis filmekkel szemben – sőt, egyáltalán indulhatnának. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis csak akkor tehetik meg ezt, ha az adott filmjüket egy mozi is vetítette. Azz akadémia egyelőre nem enged a konzervatív felfogásából, és a változtatást csak az idei évre – vagyis a jövő évi Oscarra – hozták meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.