Képzeljük el a következő Jon és Garfield között zajló párbeszédet.

Jon: Vajon mi történik azzal a dologgal, amit a fejembe veszek?
Garfield: Belehal a magányosságba.

Jon és Garfield egyaránt használ olyan kifejezéseket, amelyeket ha szó szerint veszünk, nem vezetnek el a párbeszéd humoros értéséhez. Először is, a "fejembe veszek" kifejezés szó szerint nehezen értelmezhető, az ételen, italon és gyógyszereken kívül nem igen szoktunk más dolgokat a fejünkbe venni. A gondolatokat, elhatározásokat szó szerinti értelemben nem vesszük be a fejünkbe. Egy gondolat pedig nem lehet magányos, és semmiképpen sem tud belehalni semmibe. A párbeszéd két résztvevője és azok, akik azt elolvassák, egyaránt tudják, hogy Jon arra utal, hogy ha kigondolt valamit, akkor azt véghez is viszi. És azt is értjük, hogy Garfield ezt nem veszi komolyan, és gúnyolódik Jon együgyűségén.

Mi pedig azért vagyunk képesek megérteni a viccet, mert mozgósítjuk társas pragmatikai tudásunkat. Azt a képességünket, amelynek köszönhetően a beszélő olyan üzenetet képes átadni a hallgatónak, amelyet sem a szavai és mondatai, sem pedig a hanglejtése, gesztusai vagy arckifejezései nem tükröznek.

A jelenség többek között magában foglalja az iróniát, a mindennapi metaforát, az indirekt célzásokat és számos egyéb, nehezen kategorizálható kommunikációs eseményt, mint amilyen például Jon és Garfield párbeszéde.

Paws, Inc.

Habár egy felnőtt beszélő akkor is elsőre megérti Garfield poénját, ha most találkozik először a szereplőkkel, nem ismeri Garfield és Jon karakterét, egészen más a helyzet, ha ezt a kiragadott párbeszédet egy kisiskolás vagy annál fiatalabb gyereknek mutatjuk meg.

Minél kisebb, viszonylag már jól beszélő gyerekhez beszélünk ironikusan vagy átvitt értelemben, annál hajlamosabb a gyermek a felnőtt szavait szó szerint venni.

Kisgyerekes környezetben mozogva gyakran előfordulnak olyan helyzetek, amikor a gyermek komolyan veszi egy felnőtt ironikus megjegyzését. Fagylaltozás közben hiába próbálunk ironizálni a maszatos gyerekkel, hogy “Látom, milyen szépen etted a fagylaltot”, nem fog arra következtetni, hogy koszos külsejére tettünk vicces utalást, hanem szó szerint fogja venni a dicséretet és talán még azt is megjegyzi, hogy “Már nagyon ügyesen tudok tölcséres fagyit enni”.

Ugyanez a helyzet az indirekt utasításokkal. Míg egy felnőtt számára egyértelmű a sürgető szándék a “Nem vennéd fel a cipődet?” kérdésben, addig egy gyermek nyugodt szívvel válaszol úgy, hogy “de”, miközben nyugodtan játszik tovább. Ez a viselkedés sok esetben nem magyarázható a gyermek figyelmetlenségével vagy nemtörődömségével. Lehet, hogy egész egyszerűen arról van szó, hogy a gyerek szó szerint veszi a kérdést, és nem veszi észre, hogy itt egy indirekt utasítás hangzott el.

Egy viszonylag új tudományág, a kísérleti pragmatika foglalkozik az ilyen és ehhez hasonló jelenségek magyarázatával, és próbál meg választ keresni arra, miért van az, hogy egy tipikus fejlődésű gyermek még nagyobb korában is nehezebben érti meg az átvitt értelmű üzeneteket.

A BME Kognitív Tudományi Tanszékének Pragmatikai Kutatócsoportjában végzett kutatásaink (amelynek résztvevői: Babarczy Anna, Balázs Andrea, Káldi Tamás, Krizsai Fruzsina) a nemzetközi kutatásokkal összhangban azt mutatják, hogy társas pragmatikai képességünk automatikus működése több egymástól független képességet vagy tudást igényel.

Ilyen például a mentalizációs képesség fejlettsége, vagyis annak a tudásunknak a fejlettsége, amely lehetővé teszi, hogy reflexíven viszonyuljunk nemcsak a saját, hanem a másik mentális állapotaihoz, azaz elképzeléseihez, szándékaihoz, vágyaihoz, vélekedéseihez még akkor is, ha azok eltérnek saját mentális állapotainktól. Önműködő mentalizációs készségünk miatt lepődnénk meg azon, ha miután jól elrejtettük a karácsonyi ajándékot, a gyermekünk hazaérve az iskolából vagy óvodából azonnal ott kezdené keresni az ajándékot, ahova dugtuk.

Mindemellett társas pragmatikai képességünk egyéb kognitív képességeket is működésbe hoz, többek között a szabályok közti váltás képességét. Ezt a képességünket működtetjük minden esetben, amikor egy szabályt egy másik szabály miatt felülírnunk. Például, hiába zöld a lámpa, ha rendőr irányítja a forgalmat, akkor egész addig nem lehet behajtani, amíg a rendőr kézjelzéssel engedélyt nem ad. Emellett társas pragmatikai tudásunk függ a világról való tudásunk mértékétől. Hogy megértsük az "ez a szoba egy disznóól” metaforát, fel kell tudnunk ismerni a rendetlenséget és a piszkot, valamint tudnunk kell, hogy a szoba állapota társadalmilag nem elfogadható. Ráadásul tisztában kell lennünk azzal, milyen egy disznóól, miközben felismerjük a disznóól és a szoba közös tulajdonságait, hiszen a beszélő remélhetőleg a szoba kapcsán nem a dagonyára vagy az erős állatszagra célzott, hanem a mocsokra és a rendetlenségre. Ennek felismeréséhez felül kell írnunk a disznóól konkrét képét, és csak bizonyos absztrakt vonásait kell megfeleltetnünk a szobával. Vagyis tudnunk kell alkalmazni azt a szabályt, hogy keresd a helyzetben legrelevánsabb értelmezést, ha nincs értelme az üzenet szó szerint jelentésének.

A fenti képességek automatikus és stabil működése érett világismeretet és a kognitív képességek fejlettségét kívánja meg. Szóval ne legyünk mérgesek az óvodás vagy kisiskolás gyermekre, ha nem reagál arra, amikor azt mondjuk: "már rég el kellett volna indulni, rajtad meg még cipő sincs”. Inkább szó szerint vehető módon utasítsuk: "Vedd fel a cipődet, mert indulunk”, hiszen az átvitt jelentések magragadása egészen későn, az általános iskolás évek vége felé válik felnőttszerűvé.

Ha ezek a kérdések felkeltették érdeklődését, a BME kutatói invitálják, hogy vegyen részt 10-15 percet igénybe vevő online kutatásukban. Ehhez kattintson ide – a kísérlet a felső sárga sávban található kis szövegdobozra kattintva indul el. (A kísérlet eszközeinek betöltődése után jeligét nem kell beírni, elég az "OK" gombra kattintani.)

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.